Szerintetek egy átlag magyar ember mit kezd 2 milliárd forinttal?
Ti kinek mondanátok el, ha megnyernétek? Férjnek, feleségnek gondolom igen, de nagyszülőknek, gyereknek?
Sokszor hallottam, hogy a lottónyertesek végül depressziósak lesznek.
Könnyen el tudom képzelni, hiszen sokaknak fogalmuk sincs a pénz világáról, és gyorsan sokat veszíthetnek.
Ti mit gondoltok, nem őrülnétek bele?
a felét kapásból elosztogatnám az olyan barátaimnak, akiknek tudom, h szüksége van rá.
a másik feléből megvenném a társasházat, amiben lakom, egybenyitnám és felújítanám :)
persze valami jó verdát is vennék, mert imádok vezetni, utazgatni.
nem kéne 100milliós villa a Svábhegyen medencével, mert úgysem kéne dolgoznom, és így csak otthon ülnék, hiszen meglenne mindenem.
pont az lenne a jó benne, hogy minden este máshova mehetnénk kajálni, szórakozni. nem kéne se személyzet, se full luxus.
najó, azért a Balatonon valami kis partmelletti vityilló azért jöhet.
megnyithatnánk a párommal azt a különleges éttermet, amiről pont tegnap este beszélgettünk. felvenném dolgozni az olyan barátaimat, akikről tudom, hogy szívesen jönnének, és normálisan meg is fizetném őket.
Anyáék és Apáék is kapnának egy lakást/házat, amit/amilyet szeretnének, plusz megvenném mindkettőjüknek az álomautójukat. Meg persze pénzt is kapnának. Öcséim is kapnának egy-egy klassz lakást, és kiadjuk, amíg felnőnek, abból lesz nekik zsebpénz. Vennék magamnak is egy házat, meg a lakást is megvenném, amit most bérlünk. Amelyiket nem használom, azt kiadnám. Vennék egy tengerparti nyaralót Portugáliában, meg egy lakást New Yorkban. Megvenném magamnak is az álomautót meg az álommotort. Állatmenhelyek kapnának pénzt. Ja és egy pár misit beleölnék abba, hogy a barátnőimmel körbeutazzuk-partizzuk az USA-t :D
A többi menne vmi svájci bankszámlára.
Én dolgoznék tovább, de csak azért, hogy ne őrüljek meg.
23N
Felmérések szerint a legtöbbje elherdálja és nyomorba dől. Jó pár éve volt egy ilyen riport a régi lottónyertesekről. A 80%-uk már nem élt, mert halálra itták magukat.
Aki a kevésben is nyomorog, annak nem segít semennyi pénz, mert a beosztásával van baj. Aki garasoskodik, és úgy is szegény, az vinné így valamire. Én nem őrülnék bele. Párom lehet, hogy rögtön luxusdolgokat akarna, de én akarnám kezelni a pénzt. Befektetném, svájci számlán tartanám a nagyját, hogy a kormány soha ne tudja rátenni a kezét. Megépíttetném álmaim házát, amit én terveznék, ízlésesen berendezném, szülnék egy-két gyereket. A maroktartó emberkéket elhajtanám. Párom szülei el vannak adósodva, egy egyszeri segítséget nyújtanék, de nem rajtam élősködnének. Az adósságukat kifizetném, de onnantól éljenek meg a nyugdíjukból. Az én szüleimnek nincsenek adósságaik, gyűjtögető fajták.
Felújítanám a lakásunkat (esetleg a szomszéd lakását megvenném, hogy lerombolhassam - nagyobb lenne az udvar) és vennék egy kisebb autót. Dolgozni ugyanúgy járnék és a főnökömet sem köpném le. (rendes fickó)
A többit bankba tenném, lehetőleg külföldön.
Ezen kívül nem változna semmit az életem.
Páromon kivül senkinek.
Igy is le akarunk lépni,most lenne lehetőség is.
aztán külföldről már lehet azt mondani a családnak h ennyire jól keresünk,és kifizetjük az adósságaikat meg veszünk nekik ami kell,de nem mondanám el,mert ismerem őket,2 hét alatt semmi nem maradna.
Végre dolgozhatnám ami minden vágyam,épitészet,csak pénz és ismerettség hiján... (bár legalább most is rajzolhatok munkaként,de az más)
Nem mondanam meg senkinek.
Kb 1/8-ad reszen epülnek egy csaladi hazat (250 millio FT). Spec. ovodaba es iskolaba iratom a gyerekemet, meg 2 gyereket vallalnek, ez a 8 altalanos befejezeseig gyerekenkent kb 13 millio, biztonsagi tartalek miatt a 3X13-ra szamolok fel milliot erre a celra. A maradekot elfelezzük a ferjemmel, mivel ez közös bevetel, innentöl közjegyzövel hitelesittetjük ezt. (De ha a ferjem ezt nagyon bizalmatlannak erzi, akkor a közjegyzö kimarad.)
Az en reszemet ugy osztom be (az övet ö dönti el), hogy evi 3-4 par napos wellnessre es 2 db egyhetes nyari utazasra külön szamlara felreteszek (ferjemmel felesben fizetnenk, ha 2-en megyünk), kb 70 eves koromig. Arak a mostani arak szerint szamolva, amit hozza kell tenni, azt a tovabbi keresetünk fedezi. A maradek felosztasaban penzügyi szakertö segitseget kerem, ennek egy resze adomanyozas (csakis Vörös kereszt, ill nagyobb szervezet), ill. afrikai es azsiai gyereket tamogatnek egy-egy havi penzösszeggel, masik resze banki befektetesek. Különbözö bankokban több kis összeg, hozzaertö kezeli öket.
Szakmailag tovabbkepezem magamat, veszek egy helyseget (nem berlek), ahol dolgozok. Mig a gyerekeim kicsik, berbe adnam bizonyos napokon, amikor en nem tudok dolgozni. Erre is külön összeget teszek felre. Mig "bejön az üzlet", addig a kamatokbol, majd a kamatokbol+munkabol elek. Miutan több lesz, mint amennyit felelek, majd azt is jol beosztom. :) Havi adomanyozasra is telik ezutan. Különösen figyelek ra, hogy hova kerül az adomanyozott penzt. Ha a gyerekim nagyok, tovabbi nyelveket tanulok relax modszerrel, es Afrikaba...stb magam i
A gyerekeim jövöbeli "eletkezdese" celjabol is külön összeget teszek felre a nevükre.
elözö folyt:
...es Afrikaba...stb akar magam viszem el az ott raszoruloknak az adomanyt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!