Nálatok is így megy a családban?

Én nagyon hálás vagyok a sorsomnak azért, amiért mi beszélgetős család voltunk. Egy szakmáját tekintve pszichológus ismerős is egyszer azt mondta, gyerekkoromban, amikor nálunk járt, hogy "olyan jó látni, hogy a fotelok egymás felé néznek és jól ki vannak ülve". Ezzel arra reflektált, hogy négytagú családunk négy darab fotelja arról árulkodott, hogy bizony minden este hosszas családi beszélgetések voltak.

Mondjuk annyi hátulütője lett a dolognak, hogy annyira ez lett a megszokás, hogy kvázi többgenerációsan lakva (egymás szomszédai vagyunk) és családi vállalkozásban ügyködve apánk még mindig nagyon elvárja ezt a mindenben összetartó családmodellt, kihagyván, hogy a tesóm is és én is felnőttünk és párjaink is vannak. (Harminc fölött vagyunk már mindannyian.)