Emiatt feljelenthetem a férjem a rendőrségen?
Figyelt kérdés
Az történt, hogy összejött vkivel és válni akar. Ez még nem lenne gond, de olyan mocskosul viselkedik, hogy azt már nem tudom tolerálni. Fizu után, elkezdett hitegetni, tök normális volt stb. Persze nem volt pénze, adtam neki kölcsön 25 ezer ft-ot (ő csak 15-én kapott pénzt), mivel nem akarta, h felmondjam az albit, megbeszéltük, h kifizeti majd a lakást erre a hóra, én meg a rezsit, meg az összes többit. Ahogy megkapta a fizuját egyből elkezdett bunkóskodni, már nem tudott normális lenni velem. Közölte, hogy a lakást sem fizeti ki, és a kölcsönadott pénzemet sem adja vissza. Mondtam neki, h ne hagyjon szarban, van 2ezer ftom, de őt ez nem érdekelte. Tegnap hívtam, kinyomott, majd kikapcsolta a telt. Nálam itt telt be a pohár. A telefonját letiltottam, az én céges telómat használja, amit nem fog visszaadni, így gondoltam elmegyek a rendőrségre és feljelentem. Ezenkívül nála vannak a lakás kulcsai, és mivel 2 hónapja egy ft-ot sem ad a kiadásokra, én fizetek mindent, ezért ezt is visszakérném. Valamint a telefonomban az sms-ek bizonyítják, h kölcsönadtam naki. Ezek miatt tehetek feljelentést? foglalkoznak vele? És még mielőtt a sok okos megszólalna, h bosszúálló vagyok, akkor itt nem erről van szó, én megpróbáltam mindent, azok után, h becsajozott, kihúztam a szarból, segítettem neki h tutdjon mit enni, de az, hogy így belémtapos, ezt már nem fogom eltűrni.2011. nov. 19. 13:24
11/16 A kérdező kommentje:
Itt most nem csak a 25 ezer ftrol van szo, hanem h a ceges telom is nala van! Ha nem adja vissza azt is nekem kell kifizetnem! Es ez a legnagyobb bajom jelenleg! Van igy is epp eleg fizetnivalom...
2011. nov. 19. 14:16
12/16 anonim válasza:
A céges telefon miatt a cégnek kell feljelentést tennie, nem neked, mint magánszemélynek.
13/16 anonim válasza:
a rendőrség nem foglalkozik ilyenekkel
esetleg bejelentheted, hogy ellopták a telefonod
14/16 anonim válasza:
1. albérlet felmondod
2. új albérlet egyedül keresel
3. nem foglalkozol a 25e forinttal és a telefonnal
4. beadod a válópert
5. soh többet nem állsz vele szóba
6. ebből tanultál, hogy többet nem adsz kölcsön
7. remélem gyerek nincs
15/16 anonim válasza:
Értem én hogy dühös vagy,és hogy meg akarod bosszulni,de hirtelen haragodban ne hogy te járj rosszul,mondjuk összelegyél verve,mert az ilyenek még arra is képesek.
16/16 anonim válasza:
igen feljelentheted. Amikor nekem ellopták a céges telefonomat, kellett vinnem papírt arról hogy megtettem a feljelentést. Meg is tettem, elfogadták símán.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!