A papucs férj szereti a feleségét, vagy fél tőle?

Szerintem megfelelési kényszerük van, vagy attól félnek, hogy ha nem teszik azt amit az asszony mond, akkor elveszti a családját. Vagy lehet, hogy anyukája is így nevelte, otthon ezt a példát látta, és a neje ahelyett, hogy megnevelné az urát inkább parancsolgat neki, irányítja.

Én nem tudnék ilyen férfival élni.

inkább szereti őt vagy bolond.

Mert normális férfi (vagy nő) se szereti ha így kezelik. És nem is viselik el.

Nem hiszem, hogy szereti, es nem is normalis. Egy normalis ferfi nem papucs.

Szerintem nem nott fel meg, es keptelen felelosseget vallalni. Lehet benne nemi lustasag is, "edesem te ugyis jobban tudod", felelem a konfrontalodastol. stb. Sok oka van, de egyik se a szeretet.

ismerek én is ilyen hapsit. a gyerekeit imádja, a feleségét meg úgy-ahogy szereti, de csalja minden szembejövővel.

gondolom a gyerekei és a közös hitel miatt marad a házasságban, vagy talán attól is fél, hogy nem találna másik nőt...

látom rajta, hogy annyira nem érzi jól magát, de nincs sok választása. mind1, az ő élete, nem szólok bele, csak néha sajnálom. őt is, az asszonyt is, és a gyerekeket is.

Bár nálunk nem ennyire éles a helyzet (minden percről beszámolni), de alátámasztanám azt amit előttem kommentelt valaki, hogy egy rossz minta milyen sokat jelent a személyiség fejlődésben.

Idén lesz 5. éve hogy házas vagyok, feleségemmel 8. éve vagyunk együtt és van két csodálatos gyermekünk.

Az én szüleim elváltak, édesanyám egy igavonó volt (házasságban is), utána próbált minden tőle telhetőt megtenni. Édesapám fizikailag van, felszínesen jó a kapcsolatom vele, de semmiben nem szeretnék rá hasonlítani.

Mivel ezt a mintát láttam, hogy vakulásig dolgozok hogy a gyermekeimnek minden meglegyen, én is tudatalatt ilyen vagyok/lettem hogy pedálozok, és 3x annyi dolgot szeretnék megadni a gyermekeimnek (nem feltétlenül tárgyakra értem).

6-kor kelek, nagyot viszem bölcsibe, onnan munka, munka után otthon mindenben segítek (feleségemnek), gyereket etetek, fürdetek, pelenkázok, altatok, hajnalban kelek. Egyszóval televagyok megfelelési kényszerrel, de nem azért mert félek hogy elhagy a feleségem, hanem azért mert attól tartok nem kapnak meg mindent és csalódnak bennem.

Én valamilyen szinten ezt akarva akaratlanul elrontottam, mert gyakorlatilag aranyéletet teremtek a feleségemnek és gyermekeimnek, de gyakran gondolok arra hogy talán kevesebbel is beérnék/beérnénk, és én is hátradőlhetnék egy kicsit.

U.i.: Bocs az őszinteségért, én vállalom azt amit sokat másra kennek, te valahol találd meg az aranyközéputat :)

Sok sikert!