Választani egy édesanya és a gyermekem apja között? Naivitás vagy csak változástól való félelem? Mi zajlkik bennem és hol a kiút?

Köszönöm az eddigi válaszokat!

Hogy miért utálja párom a családomat? Az első nagy vitájuk még a műtét eldöntése előtt alakult ki amikoris kiderült hogy anyuék egyáltalán nem látják megoldhatatlannak azt hogy ne kerüljön sor rá és ezt közölték is vele. Ez megadta az alap feszültséget. Ez idővel kezdett feledésbe merülni ám volt nálunk egy szilveszteri összejövetel ahol ott volt minden barátom és a családomból a nővérem. Tudni kell nővéremről és barátomról is hogy mindketten kimondják ami a szívükön van. kialakult köztük egy vita amiben végül anyu jött föl témaként.Párom kinyilvánította véleményét teljesen alaptalanul anyuról tudva hogy ezzel tudja felhergelni nővéremet ami sikerült is neki. és itt szakadt le az ég a földre. itt alakult ki párom és nővérem között az azóta is tartó ellenszenv. Másnap anyukám átjött páromhoz hogy tisztázza a dolgokat, hogy miért alkot róla nyilvánosan olyan véleményt amiről mit sem tud. Nem vitatkoztak, párom flegmán végig hallgatta és minden bocsánatkérés nélkül lezárták a vitát. itt lett vége anyukám és párom kapcsolatának.

Volt valaki,aki azt mondta magam is gyerek vagyok még. Részben igazat adok, ám nem koromból hanem természetemből adódóan szükségem van a biztonságos háttérre. Óriási változásokon kellett átmenjek nem szeretnék panaszkodni, de erőmön felül küzdök hogy teljesíteni tudjak mindent amit vállatam. Még fel sem dolgoztam mindezt és máris egy újabb fordulópont előtt állok. 19évesen egyik pillanatról a másikra egy külön háztartásban találtam magam amit nekem kell fenntartani, miközben gyereket nevelek,iskolába és gyakorlatra járok, próbálva mindenhol a maximumot hozni és a mindennapos problémákon anyuék segítettek át, ők jönnek át minden reggel vigyázni a kicsire ha megyek el, ők segítenek a házimunkában, a főzésben és mindenben amiben csak tudnak, párom pedig12órát dolgozik, csak este jön haza és fogalma sincs mennyi mindent köszönhetek nekik. Én tudom hogy 50 km nem a világ vége, de más az ha egy olyan emberrel költözök el aki szívesen látja a szeretteimet és nem fapofával engedi be őket az ajtón holott nem is ők a hibásak azért ami kialakult és más az ha egy olyan emberrel aki látni sem akarja őket. Én sokszor belegondolok milyen lenne külön költözni, hátha csillapodna a helyzet és mi is újrakezdhetnénk, különállóan és visszakaphatnám azt az embert akibe beleszerettem, de mi van ha mégse? nekem itt van anyukám 2 testvérem és 3 nagyon jó barátom akik nem tudnak csak úgy átugrani ha szükségem van rájuk. Hát valóban ez az élet rendje, hogy itt hagyok csapotpapot egy új élet reményében? szeretnék jól dönteni hiszen ezen dől el a gyerekem sorsa is ami számomra sokkal de sokkal fontosabb mint a sajátom. segítségre van szükségem, kevésnek érzem magam ehhez a döntéshez. nem látom az alagút végét.