Szerintetek létezik olyan, hogy egy hatvan és férfi érez valamit egy 28 éves nő iránt?

Tegnap 15:27-kor már válaszoltam egyszer - de elolvastam a kommentedet, és mostmár többet vélek tudni. Szigorúan csak vélek. Abból a mondatodból indulok ki, hogy mostmár neked sem közömbös. Rendkívül érdekes a helyzet..nem igazán mindennapi (hozzáteszem: ez nekem pozitívum. Irtózom a rutintól, a sematikus szituációktól - de a becsületesen, tisztán "más"-nak mindig is megadtam az árát).

Szerintem, kedves Kérdező, ami mindannyiunkat emberré tesz, az érzelmekre való képességünk. Érezni pedig végtelen sok árnyalatban lehetséges. Úgy gondolom, minél kifinomultabb egy személyiség, annál sokrétűbben érzékeli és éli ezeket. Egy összetett embernek semmi sem fekete-fehér - de nehezebb a dolga, mert szinte folyamatosan értékel, elemez - úgy, hogy a felelősségtudata is "belejátszik".

Én azt hiszem, az élethez magához rettentő bátorság kell -mert aki élni akar "igazán", nem nélkülözheti a nyitottságot. Kitaposott utakon könnyű járni - de ha valaki mást akar látni - másként - annak biz' le kell térnie a túristautakról. Ebben eleve benne van az úttévesztés kockázata is, de azt vállalni kell.

A konkrét esetedre visszatérve: az a különös, érett férfi - az egyértelmű antipátia után - ma már eléggé ambivalens érzéseket ébreszt benned. Mondjuk így: irritál. Ennek valószínűleg oka van. Lehet, hogy a személyisége olyan igényeidre "rezonál", amelyek ezidáig pusztán csak igények maradtak. Lehet, hogy tapasztalt, rezignált, fanyar, határozott - és neked ahhoz, hogy a te személyiséged tovább "érjen", minderre szükséged van. Lehet hogy - ezzel együtt - erősen "sugározza" azt, hogy kihült körülötte a világ, és fel akarna töltekezni - még egyszer, igazán! - mielőtt késő lenne..és akkor feléd fordul, aki történetesen szép vagy és fiatal - nyilván tartalmas is. Abszolut emberi dolog. Nem szabad rajta csodálkozni, fennakadni.

Téged - ebben a stádiumban - "irritál"..nem vagy közömbös mostmár. Hogy mi lesz ebből igazán, és milyen érzelmi minőség az, amivel ő viszonyul hozzád (és te is hozzá, persze), azt nyilván nem tudom. Ezt nektek kell tisztázni majd. Lehet szerelem, szép és jó barátság, egyfajta apa/lánya ("mentor és mentorált")-tipusú érzelem - vagy ezek elegye. Ha véletlenül szerelemnek bizonyulna, méghozzá igaznak és mélynek, kérlek, hogy attól se ijedj meg. Nyilván nem lesz belőle család-alapítás - ezáltal "fajfenntartás", ami a biológiánk nyomatékosan fontos célja - de én már azt hiszem: akkor igazán "humanizált" ez az érzelem, hogyha a fajfenntartás törvényétől függetlenül (úgymond "öncélúan") is képesek vagyunk vállalni és megélni. Meg kell fizetnünk úgyis mindkét módért, de - egyik is és másik is - "totálisan" megéri. Ahogy írtam az elején: az életünkhöz roppant bátorság kell. Nagyon sok jót kívánok.