Mit csinálnátok a helyemben? 6 év után :SSSS

Nem értem miért támadjátok a kérdezőt.

Jó a kapcsolatuk de ő vágyik a házasságra. Ezzel mi a gond? Egy jó kapcsolatot csak még jobbá tehet.

Inkább azokkal kellene kötözködnötök akik egy rossz kapcsolatot akarnak házassággal vagy gyerekkel feljavítani. Na azokkal van a gond.

Én megértem a párját is hogy fél mert sok volt a rossz példa. De megkell vele értetni hogy ti nem mások vagytok ( anyja , apja stb..) egy komoly beszélgetés és nem lesz probléma.

"Ha te egy papír miatt érzed úgy hogy tudod hova tartozol, akkor erre nincs mit mondani szerintem. Áll elé és mond meg neki hogy te csak egy papírtól éreznéd azt hogy ti összetartoztok. Kb ezt írtad mond el ezt neki."

Húú, megint a rossz indulat. De nem részletezem, az ilyen emberek nem fogják soha a büdös életben mérténi, hogy egy normális családnak mit jelent a házasság. Kész..nem érdemes vitázni..

Kérdező, ne húzd fel magad az ilyeneken. Mi tudjuk, ők meg higgyenek azt, amit akarnak.. :)

Nyugi, a barátod épp olyan, mint az én férjem. A szüleinek szörnyű válása volt, hónapokig vitáztak, és utána is még évekig, mindezt az alig 6 éves férjem előtt.

Ő sem volt házasságpárti. Képzelheted milyen volt, mikor a barátnőim sorba mentek férjhez, az ő haverjai pedig nősültek. Aztán az egyik baráti házaspár bejelentette, hogy babát várnak. Na, szerinte az volt a mélypont. Este beszélgettünk erről, és megkérdezte, milyen nevet adnék a gyerekünknek, ha nekem lenne. És én modnta vezetéknevem, meg egy keresztnevet. És ledöbbent, hogy miért én vezetéknevem kapná a gyerek. Én meg mondtam, azért, mert nem vagyunk házasok, meg úgy is fél, hogy elválunk, akkor miért kellene az ő nevét kapnia?! Augusztusban voltunk egy éves házasok :)

Sosem tudhatod, hogy gondolkodnak a férfiak :)

Mindenképpen meg kell ezt beszélni. Nem hiszem, hogy anyukája direkt "mossa át a fejét" és direkt mond olyan dolgokat, amik elriasztják a párodat, ha jóban vagytok. Tudja egyáltalán, hogy te erre vágysz?

Nálunk például, amikor összejöttünk (16) még nem akartam házasodni - mármint nem csak akkor éppen nem, hanem soha, és ezt elég rendesen hangoztattam is. Azóta már teljesen megváltozott a véleményem, és persze nem akarok rögtön házasodni, de tudnom kell, hogy majd egyszer úgyis össze fogunk.

Szóval csak azt tudom tanácsolni, hogy kérdezd meg tőle, hogy miért nem akarja, mit gondol a házasság utáni életről stb.

A férjemnek volt előzőleg egy lelkiismereti okokból és nem elkötelezettségből kötött házassága (nem tervezett gyerek, de kötelességének érezte, hogy családban nevelje), amiben hosszú ideig szenvedett, majd még nagyobb szenvedéssel lett vége. Az egész fiatalságát lekötötte a "nem ilyen lovat akartam" kontra "felelős vagyok a gyerekemért" dilemma, mert 20 évesen házasodott és közel 15 évig őrlődött, mire válásra került a sor.

Neki ilyen képe volt a házasságról, rabruha, rácsok, zéró önérvényesítés. Egyértelműen kijelentette, hogy se házasodni, se gyereket vállalni nem akar, mert ugyanabba ahibába nem esik bele még egyszer. Nem esett jól, de az ő szemszögéből érthető volt, szubjektíven tényleg így élte meg, valahol jogos volt a félelme, nem volt előtte más példa, csak a saját bőrén megtapasztalt negatív.

A házasságot én se akartam erőltetni, illetve nekem se volt annyira fontos. A gyerek se sürgős, de hosszútávon gondolkozva azért ez már több kétséget ébresztett bennem - nem sürgős, de egyszer szeretnék...hogy lesz ez?

Végül annyit tudtam tenni, hogy átvedlettem házi pszichológussá és rengeteget beszéltettem. Az exnej még a válás után is próbálta utána nyújtani a csápját, nem szerelemből vagy ragaszkodásból, inkább birtoklási vágyból, hiába lett már neki is külön élete. Ez is nehezítette, mert a sok éves közös múlt miatt a férjem befolyásolható maradt, az exnej meg tudta melyik gombokat nyomogassa rajta. Így ment polcot fúrni, füvet nyírni, stb. Egyszóval volt mit megoldani - nekem is, neki is.

A sok "miért?" jellegű kérdésre ő is kénytelen volt összeszedni a gondolatait, sorba rendezni, stb. Hosszú menet volt, 1-2 évig is eltartott, mire kezdett ellentmondani az exnek (aki ütőkártyaként mindig úgy állított be mindent, hogy a közös gyerekük miatt fontos, nem miatta, pedig dehogynem, csak ügyes manipulátor volt).

Próbáltam tudatosan olyan konzekvenciák felé terelni, hogy én miben vagyok más, mint az exe. Hogy mellettem mennyire érzi bezárva magát? Rólam feltételezne-e olyan dolgokat, amit az exéről igen? Ezzel tudtam nagyon apró lépésekkel, de egyre határozottabb vonalt húzni kettőnk (ex és én) közé. Lassanként saját magát győzte meg, hogy én nem ő vagyok és nem egy kaptafára működünk.

A házasságról talán kétszer beszéltünk konkrétan, én elmondtam, hogy mi az előnye, örülnék neki, DE nem létkérdés, csakis akkor, ha ő maga akarja. Különösebben nem szólt rá semmit. Eltelt bő fél év, amikor különösebb előjel nélkül egyik reggel rám pirított, hogy menjek már zuhanyozni és készülődni. Én bambán ültem a kávém felett és nem értettem, mert nem volt aznapra semmi sem betervezve. Mondta, hogy faragjak ember magamból (azaz zuhanyozzak le és öltözzek fel), mert bemegyünk az anyakönyvi hivatalba és kérünk időpontot. A végén már azon veszekedtünk, hogy megihatok-e még egy kávét, vagy ne tököljek ezzel. Amikor hazaértünk, akkor gondolta tovább, hogy hoppá, nekem apám hagyománykövető, ő jóban van vele, mégis illene tőle megkérnie. Felhívta, elmondta, apám viccelődött kettőt, hogy micsoda vicces gyerekek vagyunk, majd letette. Késő este hívott vissza minket, hogy anyám 12 órája győzködi, hogy nem beugratás, komolyan mondta. Egyrészt elnézést kér a reakciójáért, másrészt esküdjünk meg, hogy nem vicc a dolog, mert mérges lesz.

Egy hónap múlva az esküvő is megvolt (a nagy felhajtást az én kérésemre mellőztük, nem szeretek szerepelni, csak a család volt jelen).

A gyerek téma is az anyakönyvvezetőnél indult, szokásos adategyeztetésnél kérdezte, hogy születendő gyerek neve. Mondtam a saját vezetéknevemet. Férjem akkor felkapta a fejét:

- Miért a tied?

- Miért, lesz gyerek?

- Nem.

- Akkor nem mindegy, hogy nem fogják hívni a nemlétező gyereket?

- De....de mégis...akármi lehet...

Végül az anyakönyvvezető hosszas szemforgatása és sóhajtozása után megegyeztünk kettőnk kötőjeles nevében.

Rá ismét fél évvel egyszer mondtam, hogy mindenféle indulat és befolyásolási szándék nélkül szeretném tisztázni, hogy mi a terv, mert megértem, hogy ő már letudta a gyerek projektet, de én nem és nem szeretnék olyan helyzetbe kerülni, hogy a távoli jövőben kezdhetek el kapkodni, mert nekem lecseng a termékenységi időszak (kb 10 éves időtartamról beszéltünk) és két szék között a pad alá esek - ugyanis nem most, de egyszer szeretnék gyereket. Egyet, de legyen. Ha ő egyértelműen nem akar, akkor most mondja meg, hogy ne 40 évesen kelljen még újraépíteni emiatt az életemet, mert az nem igazán lenne fer megoldás.

Akkor már ő is jobban közelített a témához, belátta, hogy ebben a kérdésben nem várhatja el tőlem, hogy teljesen neki engedjek - vagy-vagy.

Gyerek még nincs, de már nem kezd el rángatózni, ha szóba kerül, néha magától is beszél róla.

Az egész történet visszagondolva A kis herceg c. könyv rókás jelenetére emlékeztet. A neuralgikus kérdéshez minden nap egy picit közelebb ültünk így kezdett megszelídülni.

Ti is a 21.szazadban eltek?Biztos?Legalabbis te kerdezo?Nem bantani akarlak de a valaszokat es kommenteket olvasva nem tudtam megallni hogy ne irjak!!!!!

7eve vagyok a volegennyemmel van egy 11honapos HAZASSAGON KIVULI GYEREK.Akkor mi nem vagyok csalad mert nincs rola papirom???????????????????????????????Es a gyerek is "aberralt" lesz mert mas a nevunk??????Kesz katasztrofa.

Én megértem a kérdezőt!!!!Teljesen igazat adok neked!Igazat adhatnék a többi hozzászólónak,csak én is a kérdezőhöz hasonló neveltetésben nőttem fel!Bár nem volt előttem igazi szülői példa,azért kialakult a véleményem és az összképem a család szóról.Nekem is az ugrik be,hogy férj,feleség és KÉSŐBB közös gyermek,aki kizárólag az apuka vezetéknevét veszi fel.Én nőként,feleségként,pedig a férjem nevét NÉ-ként.

6 év után én már idegbeteg lennék,ha még mindig nem lenne papírom.Már bocsánat!(ez alól egyetlen kivételes szituáció lenne,ha például a fent nevezett párommal 14évesen kerültünk volna össze,vagy 16 és mégcsak 20-22éves lennék.De ha 20-22évesen jövök valakivel össze,és 6 év múlva már 28 vagyok,hát azért igencsak elégedetlen és csalódott lennék!).

Ezért mondom mindig egy induló komoly kapcsolatnál már az elején kell kiteregetni a lapokat.Megkérdezni a másikat,hogy mit is vár egy komoly kapcsolattól.Tervez-e majd házasságot,mit jelent számára a család!És teljesen mindegy,hogy én vagyok-e a szereplője,vagy esetleg egy előttem-utánam következő hölgy.Általánosságban kell megbeszélni.Ha pedig már együttélünk,akkor ez a kérdés már nyílvánvalóan meg kell,hogy legyen válaszolva....

A te párodra,nagyon hat az anyja.Nincs önálló gondolata,ha van is,hamar elhessegeti az "anyósjelölt"...Én ezek alapján más fontos kérdésekben sem tudnék úgymond megbízni a páromban.Mi lesz ha majd a születendő gyerek neve sem lehet az,amit választunk,mert az anyóspajtásnak nem tetszik????????

Szerintem mérlegelj.Neked mit jelent a szerelem?Mennyi idős vagy?Mióta éltek együtt?Mik a terveid a jövőbe?

Sajnos kész tények elé kellene állítanod a párod,ő mit tervez veled?Ha nem közös a jövőképetek,akkor el kell engedni a másikat,élje úgy az életét ahogy akarja,de már nélküled...(tudom ez nagyon radikális húzás,de én ezt tenném.)

Van sok ismerősöm,aki ugyanígy 8évet is lehúzott a párja mellett.Volt aki ebből a 8 évből 4évig volt menyasszony.(hát szerintem 4évig menyasszonynak lenni igencsak megalázó!)Az unokatestvérem vőlegénye 7 év után megmondta,hogy ebből nem lesz házasság,de maradjanak együtt.Unokatestvérem fogta magát és 1év múlva megismerkedett a jelenlegi férjével(ekkor már 30 volt,mert elpazarolta a 20as éveit egy semmirekellőre,aki nem akarta feleségül venni!).Már babája is van a házasságából.Szóval ez happy end...

Szóval mérlegelj.

Én erre az anyut így hívjuk aput meg úgy szeretnék reagálni.

Én B.N. vagyok, a férjem S.A. és a gyerekeink szintén a férjem nevét viseli, szóval hagyjuk már ez a né akarok lenni, mert anyu megtartja a lánynevét már nem is a családhoz tartozik.

A másik amit erről gondolok. Mi az első lányunk születése után házasodtunk össze évvel. Hosszú a történet, én sem akartam házasságot, míg nem lett egy gyerekünk.

A (mostmár) férjemnek én ezt elmondtam és elvett feleségül, mert neki mindegy, én meg szerettem volna.

Aztán kérdezte, hogy szeretnék lánykérést is meg ilyenek?!

Szerintem itt látszik meg az, hogy a másik fél gondol e arra, hogy mi boldogok vagyunk vele!