Mit szólnál, ehhez a "karácsonyi ajándékhoz"?

Minden tiszteletem a tiétek, hogy ellátjátok, torodtok a rokonnal.

Amikor szukségetek volt rá, végulis segített.

Nehéz egyuttélni egy ilyen idos emberrel, általában a kapcsolat is megromlik, és késobb azok nevét foglalja aranyba, akik nem vették magukhoz, mert nem veluk él, nem oket kell elviselnie.

Legyetek vele turelmesek, esetleg ha tényleg nem fértek bele a koltségvetésbe akkor beszéljétek meg, hogy adjon tobb pénzt rezsire. Hiába mondanátok neki, hogy van választása, menjen a másik rokonhoz, nem fog, mert most hogy kezd még inkább ellátásra szorulni, még úgyse fog nekik kelleni, mint eddig.

Nem igazságos, de sajnos ez van.

Nem igazságos, hogy így jártál, de tényleg az elején kellett volna mindent tisztázni és a vis maior-okat nem láthatja senki előre.

Ha a kedves rokon agyilag még beszámítható, akkor le kell ülni vele megbeszélni a helyzetet. Tisztán, egyenesen.

A rokont nem kényszertíheted arra, hogy a másik oldalnak ne adjon karácsonyi ajándékot, hanem minden a ti kasszátokba jusson, merthogy ti vagytok az eltartók és a szegényebbek. Ez nem elszegényedési verseny! Ha karácsonyi ajándékról van szó, akkor annak ad és annyit, amennyit akar. És a másik arra költi, amire akarja.

Az pedig, hogy mindig a másik a a jobb...hát ez van. Őket látja ritkábban, veletek él, a kiszolgáltatottsága miatt titeket utál (mert csak azzal tudja kompenzálni a saját maga kiszolgáltatottságából eredő indulatait), és kell neki valaki külső, akire felnézhet. Nagyon nehéz ám állandóan hálálkodni, és közben irigykedni arra, aki még fiatal és nem rokkant. Nem tudok mást mondani, minthogy bármilyen nehéz is, viseld el.

Az ápolással és az állapotromlással sajnos együtt jár az, hogy növekszenek a költségek. Ennek semmi köze ahhoz, hogy történetesen bedőlt a hiteletek (ami sajnálatos, de semmi köze az egészhez).

Talán esetleg elmehetnél és beszélhetnél a másik oldallal is, azzal, aki gazdag és aki nem segít. Megkérhetnéd, hogy lenne olyan jó, és néha besegítene, azzal és annyit amennyit akar és tud. Arra figyelj, hogy ne panaszkodj fölsölegesen, ne kelts bűntudatot, ne kényszerítőzz - mert ez mindig visszafelé sül el. Az sem biztos ám, hogy neki sok pénze van és nem tudhatod, hogy milyen személyes okai vannak - réges-régre visszanyúlva - annak, hogy nem telefonál, nem segít, nem tart kapcsolatot a öreg rokonával. Lehetséges, hogy nagyon is jó oka van erre, és senkinek sincs joga ezt megkérdőjelezni, sem magyarázkodásra kényszeríteni. Az ő dolga.

(Ps: Ha szerette volna az öreg rokon őt anno, amikor ő maga gyerek volt, akkor most kezét-lábát törné, hogy segítsen. Ha nem ad, akkor nagy valósíznűséggel maga sem kapott. Mármint szeretetet, törődést, gondoskodást.)

Mi anno a dédit vettük magunkhoz ,mert a papa nagyon gondoskodó gyerek volt. Mikor megörgedett a dédi (papám anyukája) aki naponta kijárt fűteni, vitte az ebédet neki, beadta a gyógyszerét. De a végén már nem utda ellátni magát, így kérdés maradt ki lássa el. A többi testvér tiltakozott, de papám örömmel vette a feladatot.

A dédi nyúgdíját SOHA nem kaptuk meg. Egy másik tesvér vette fel a pénzt. Mi sem voltunk hű de jó körülmények között, de nem számított, mert szerettük a dédit... kivéve mamámat. Az anyós utálta a mamát, mert "elvette" tőle az ő pici fiát. És még a mama ápolta a dédit addig a dédi csúnyaságokat vágott a fejéhez, megalázta ahol tudta. De a mama tűrt mert szerette a férjét és talán mert tudta, ha ők nincsenek ,akkor a dédi magára marad. Az pedig olyan szomorú.

Szóval ha bevállaltátok akkor, tessék tisztességesen végig csinálni! A mamám nálatok 1000x rosszabb helyzetbe volt, mégis végig csinálta, mert tudta, hogy ez nem a pénzről szól. Nehéz a helyzetek de nem tudlak benneteket sajnálni. Akkor ne vállaljátok el, ha közben a pénz miatt aggódtok!