Miért ilyen? Ti mit csinálnátok a helyemben?

Sziasztok!

Először is elnézést a hosszú szövegért...

Nos, a helyzet az, hogy adott egy srác (26 éves), akivel még a nyári munkám során ismerkedtem meg. Kifejezetten tetszett benne, hogy érett (akkor még legalább is annak tűnt), hogy engem akar megismerni és nem az alapján ítél, amit esetleg hall rólam stb. Szépen alakultak a dolgok, aztán derült égből villámcsapásként sajnos bekövetkezett egy barát halála(részemről), ami után elég rendesen padlóra kerültem, de ennek ellenére próbáltam olyan lenni, mintha nem történt volna semmi. Itt kezdek bonyolódni a dolgok. A (mostmár) párom először kiakadt azon, hogy a munkahelyen belül más férfiakkal is beszélgetek, hogy én minek járok minden héten a temetőbe (ugyan már, nekem lenne a legjobb ha nem kellene), hogy elmegyek a barátnőimmel bulizni, mikor ő munka után siet haza, hogy beszélhessünk, hozzáteszem ,akkor még nem is voltunk együtt. Türelmes embernek tartom magam, gondoltam biztos a kora miatt ilyen és azért, amit mesélt (elmondása szerint többen átverték, volt pár kemény csalódása sbt) és hát én is éreztem magamon, hogy megváltoztam, de ezt nem éreztem bűnnek. Ennek ellenére, úgy gondoltam megpróbálom vele, ugyanis volt/van benne valami, amit eddig csak az első szerelmemben találtam meg(félreértés ne essék, nem őt keresem a mostani barátomban). Úgy tűnt végre minden rendben, aztán mintha megőrült volna egyszerűen...nem tudom, hogy nevezzem : féltékenységnek, birtoklási vágynak bárminek, de a feje tetejére állt minden. Apróbb nézeteltérés során elmondta, hogy nincs külön buli (persze Ő mehet, csak én nem), amíg nem bízik bennem, elmondta, hogy XY nevű barátomat tiltsam/töröljem le a közösségi oldalakról, és hogy szedjem le az olyan képeket, amiken már férfiakkal vagyok, még akkor ha mondjuk az illető éppenséggel az unokabátyám, mert "mit gondolnak mások ha meglátják, hogy idegen pasikkal pózolsz". Hab a tortán, hogy egy összejövetelen készült egy fénykép, amin egy kedves, régi ismerőssel "pózolunk" (átkaroltuk egy mást). Nahát ebből csinált olyan botrányt, hogy a legjobb barátnőm sírva könyörgött, hogy hagyjam ott, mert nem lesz jó vége. Nem mellesleg fiatal korában jó néhány balhéja volt a "páromnak", verekedés, fenyegetés stbstb. Mindezek ellenére azt hittem megmozdult bennem valami, de belegondolva...nem tudom. Az egyik felem az ordítja, hogy meneküljek, a másik azt, hogy maradjak, mert minden jó lesz. Lehet, de milyen áron? Megmondta, hogy változtatni szeretne és tisztában vagyok vele, hogy szükségem van változásra, azonban nem olyan áron, hogy lemondok a barátaimról, és leginkább nem más miatt, hanem saját magam miatt. Amikor interneten keresztül beszélgetünk nincs 3 olyan nap, hogy ne legyen bármi "para", személyes találkozásnál viszont olyan mint egy álom. Kedves, aranyos, érzem, hogy figyel rám, bemutatott a szüleinek, a barátainak...Miért ilyen mégis? Melyik az igazi arca? És (bár erre félek magam is tudom a választ, csak épp nem akarom meghallani) van/lesz ennek a kapcsolatnak értelme/jövője? Nem szeretnék félelemeben tartott, ütlegelt, idegroncs fiatal nő lenni!

Köszönöm, annak aki elolvassa és válaszol :).