Mit várnak el tőletek a szülők? Szülők válaszára is kiváncsi vagyok!

Anno, amikor még tini voltam (most már, hogy 22 éves vagyok, nagyon nem szólhat abba bele, hova megyek):

-jó tanulás (ez náluk azt jelentette, hogyha hazahoztam egy dogahármast, ment a gyalázás, hogy hogy lehetek ilyen trehány... amikor egyébként is olyan tárgyból hoztam, amit nem lehet beamgolni -.-)

-takarítás

-egy olyan szó, ami nekik nem tetszik (nem feltétlen káromkodásra kell gondolni), akkor már lőttek annak, hogy elengedjenek

és emellett még kb. egy hétre előre beszámoltattak, hogy kivel, hova, mikor, és ha ez nem történt meg, mert a barátaimnak hirtelen jutott eszükbe a dolog, akkor akkor sem engedtek el, ha egy órára mentem volna el nappal...

Nálam csakis a tanulás volt elvárás. De az a maximumon (mindenből ötös, a négyes már rossz jegy volt. Aztán gimiben elfogadható volt egy-két nehezebb tantárgyból, de csaik abból). Nem kellett semmi de semmi házimunkát végezzek, viszont a jó eredményre nagyon hajtottak.

Előny: jó tanuló voltam, ösztöndíjas még egyetemen is.

Hátrány: 1. mindig megvolt a stressz, hogy jól kell teljesítsek ezen vagy azon a vizsgán, mert ha nem akkor jön az a szülői nézés. Ebből aztán kialakult egy hatalmas megfelelési kényszer mindenki felé.

2. nem lettem házias. Nagyon bánom, hogy nem tettek néha oda a szüleim takarítani vagy segíteni, pedig akkor nagyon örültem, hogy nekem nincs tennivalóm, mehetek akárhova. Most látom a negatív oldalát: a legegyszerűbb házimunkákat is meg kellett mutassák nekem felnőtt fejjel(például a mosógép használatát), fel sem tűnik, ha takarítani kell, csak ha már fut a ház (ezen most dolgozom), főzni nem tudok és még sorolhatnám.

22/L

Nekem az az elvárás (és már alsóban is az volt), hogy színötös legyek és nevelőtestületi dicséretet kapjak év végén - utóbbit nem mondják a szemembe, csak egyszer (mivel két négyesem is volt) nem kaptam eddig, egész nyáron azt mondogatták, hogy jövőre jobban bele kell húzni, idén baromira elszúrtam. Itthonról ugye emiatt nagy a stressz, ha kapok egy négyest, rágugliznak az adott tárgy korrepetálótanáraira, hogy ha a következő dolgozat is négyes lesz, vagy ezt nem sikerül záros határidőn belül kijavítani, akkor magánórákat vegyek. Természetesen jó, hogy ők tudják és akarják biztosítani a segítséget, ha rászorulok, de nagyon nyomasztó a "lecsúszol és nincs megállás a csatornáig" című szöveget hallgatni minden négyes után.

Mivel anya nem dolgozik és nem is fog, ő intézi a háztartást, neki úgymond ez a munkája, szóval ott nem kell segítenem (alap dolgok persze, mint ruhaelrakás rám maradnak).

Ami az engedményeket illeti, legnagyobb sajnálatomra semmi összefüggésben nincsenek az eredményeimmel. Régebben sehova se engedtek el (alsóban egy osztályba jártam a szomszédos társasházban lakó lánnyal, elhívott, hogy aludjak nála, nem engedték - sohasem engedték, hogy másnál aludjak), így most már nem hívnak, hiába kerültem másik iskolába - nyolcosztályos gimi, megszokták, hogy a délutáni mozi a max, ha szülő is megy, most, hogy már engednének, nem hívnak, azt hiszik, úgyse mehetek. Ha mégis, akkor is csak úgy, hogy érzem, hogy nem igazán látnak szívesen, csak nem akarnak megbántani, ezáltal nem fogadom el a meghívást, csak úgy, ha otthon alszom (egyértelmű, a barátjuknak tekintenek, de mégse tartozom hozzájuk olyan szervesen, mint a többiek, mert a barátságunk első 3-4 évében sehova se mehettem velük). Mostanra megszoktam, hogy nem alhatok senkinél és én se hívhatok át senkit (én átmehetek máshoz, de hozzánk du. se jöhet szinte senki), de amikor nagyon fontos lett volna, alsóban, illetve a gimiben beilleszkedéskor, hatalmas hátrányt jelentett ez, pláne, hogy sokkal rosszabbul tanuló, nálam felelőtlenebb lányokat elengedtek.

Viszont ruhám, cipőm, informatikai eszközeim vannak, mehetek az iskolai utakra, táborokba, a szükséges tanszereket, gyakorlóanyagot, iskolacuccokat szó nélkül megveszik.

Ha gyerekem lenne, számos dolgot másképp csinálnék, de nem cserélném el a szüleimet, mivel sokkal jobb dolgom van, mint rengeteg más gyereknek, még akkor is, ha az oszt. társaimhoz mérem az életemet és nem az afrikai éhezőkhöz.

15/L

Nálunk 18 éves koromig:

-jó tanulás (az 5-ös alap volt a 4-esért már enyje-benyje járt, rosszabb jegyekért meg egyéb is, alig mertem elmondani)

-rendrakás a szobában

-velük menni mindenféle családi rendezvényre, nagyszülőkhöz falura amikor éppen nekik kedvük van, nem volt apelláta, csak különleges esetekben

-este 9 kor otthon, ha másnap suli van (még 12-ben is)

-hétvégén előzetes kérezkedés, könyörgés után 11-ig maradhattam

-barátnőkhöz mindig fix időre kötötten mehettem

Mára már azért nincs ilyen, egyetemista vagyok. Már magamtól látom mikor mit kell megtennem, bármit segítek, amire kérnek, főzéstől mosásig, bevásárlás, számlák. Mondjuk csak szünetben vagyok itthon, év közben sokat nem "zavarok".

Vannak szerintem mindkét félnek "kötelességei", azt viszont utálom amikor a szülők vissza élnek a hatalmukkal...az szánalmas és undorító.

21-L