Kibírja ezt egy kapcsolat?

Ki. Ha tudtok azért találkozni, és mindketten komolyan gondoljátok.

De amúgy 50-50%. Van olyan kapcsolat, ami így végződik házasssággal, meg van ahol vmelyik "véletlenül" rátalál egy másikra.

Szóval ez mindkettőn és a kapcsolat erősségén múlik.

Sajnos az a tapasztalatom,hogy nem. Az összes barátnőmnek tönkrement a kapcsolata,akik más városba mentek egyetemre,mint a párjuk.a barátjukkal jó esetben sem tudtak annyit találkozni,mint ahogyan azt eltervezték,és ez szakításhoz vezetett. (én a barátom miatt maradtam egy vidéki főiskolán,és még mindig együtt vagyunk)

DE lehet,hogy a ti kapcsolatotok sokkal erősebb,és bírni fogjátok a távkapcsolatot is(nehéz lesz,és lemondással jár,de nem lehetetlen vállalkozás)!! Próbáljátok meg!Sok sikert,türelmet,megértést kívánok!Legyetek boldogok!:)

21/L

Szia!!!!!!:) Én bátorítalak...mert...

Velünk ugyanez történt.

2 évvel ezelőtt mi 2 éve voltunk együtt. Olyan szakokra jelentkeztünk amik nem voltak ugyanabban a városban. Mivel nem akartuk, hogy bármelyikünk feladja nagy és régen dédelgetett álmát a másikért, az tűnt a legjobb megoldásnak, hogy egymástól 150 km-re legyünk...

Ekkor gondolkodott a párom az eljegyzésen is, én meg nagyon féltem az egésztől, nem mert nem bíztam a páromban, hanem mert sosem lehet tudni, hogy mondjuk megjelenik-e egy "másik lány" az ő életében vagy "másik fiú" az én életemben...akaratlanul is előfordulhat, kiszámíthatatlan a dolog.

Persze rengeteget sírtam, nem hiszed el, hogy milyen volt az utolsó nap amit együtt töltöttünk, milyen volt az utolsó este, amit sosem felejtek el, a rózsát az ablakpárkányon...

Az eljegyzést végül is napoltuk, megbeszéltük, hogyha egyetem végén még együtt leszünk akkor már nincs amitől tartanunk, egymáséi leszünk:)

Azóta eltelt 2 év, utolsó éves lettem, szóval még egy szűk évünk van hátra.

nem mondom, hogy mindig egyszerű volt, de tettünk érte, hogy könnyítsünk a helyzeten. Megértőek voltunk egymással amennyire csak tudtunk. Hetente-kéthetente találkoztunk, vizsgaidőszakban ritkábban. Hisztik nem voltak, féltékenykedés, és egyéb "jelentek" nem voltak...(arra azért mi is rájöttünk, hogy a telefon és a messenger a problémák megoldására nem alkalmas, a témát érdemes napolni inkább a következő találkozásig:P :))

Mit mondhatnék még? Örvendek, hogy így döntöttünk, mindketten azt tanultuk amit szeretünk, a távkapcsolat megtanított értékelni a közösen töltött időt, értékelni egymást...

Szóval két értelmes ember, akik érzelmileg is kiegyensúlyozottak képesek kibírni akár éveket is. Persze látni kell hol a távkapcsolat vége...egy olyan pont ahol eddig s nem tovább...nálunk ez idén eljön remélem, összeköltözünk....

Persze nem mondom, hogy mindenkinek és mindenkinél működik, nagyon kapcsolatfüggő...láttam a barátnőim hosszú évek óta tartó kapcsolatát tönkre menni távkapcsolat miatt...de azt kell mondjam ezen esetekben mindig hiányzott valami.

Szóval ha szeretitek egymást, akkor képesek lesztek rá, türelem és kitartás kell hozza. Sokszor én is éreztem, hogy feladnám legszívesebben, de örvendek, hogy nem tettem...

Sok siket kívánok, legyetek boldogak, tartsatok össze:)

21-L

Én is bátorítalak, ha mindketten akarjátok ezt a kapcsolatot és nem féltek építgetni és beleadni apait anyait, akkor nem lesz semmi gond.

Én 2 éve jártam a párommal, amikor főiskolára mentem, és bennem is ezek a félelmek voltak, de aztán elteltek az évek, és én is megtanultam azt a pici időt értékelni amit vele tölthetek, és persze bátran használtuk a netet is meg a telefont is a kapcsolattartásra. Azóta eltelt 3 év és én már a végét járom a sulinak, és a szerelmem még mindig velem van, vagyis most ő ment el egy hónapra, de nem 150km-re, hanem több ezer km-re, Dél-Amerikába. Minden nap írok neki és ha teheti ő is nekem és én még mindig szeretem és ő is engem.

Csak tőletek függ, hogy kibírja e a kapcsolatotok. Ha erősre építettétek akkor ki fogja bírni.