Mit tegyek? Alig vannak barátaim.

Ilyen a személyiséged. Nem vagy egy barátkozós típus. Kár is erőltetned. Valószínűleg tartom, hogy azok a régi gyermekkori barátnők sem voltak igazi barátok.

Én megértem a problémádat mert annak idején én is hozzád hasonló helyzetben voltam. Később rájöttem bennem volt és van a hiba.

Nézd! Annak idején is hozzád hasonló cipőben jártam. Gyermekként, később fiatal lányként nagyon szerettem volna barátokat. Majdnem mindent meg is tette ennek érdekében. Mégis hasztalan úgy éreztem, hogy én vagyok a csoportban az a személy aki állandóan kimarad, kiszorul a baráti kapcsolatokból. A mai napig bennem van az az érzés amit akkoriban éreztem. Például elmentünk moziba a barátoknak hitt személye(kkel). Egy ideig nagyon jó volt a társaságukba, aztán úgy éreztem kezdek elfáradni, egyedüllétre vágyom. És valahogy így kezdődött az egész...

Később már a kommunikáció is kifulladt. De én továbbra is szerettem volna barátokat és szó szerint szenvedtem az egyedülléttől. Igazi, mély baráti kapcsolatokra azokból az időkből nem tudtam szert tenni. Mára felnőtt vagyok. Családom is van. Úgy érzem továbbra is, hogy képes vagyok a pozitív emberi kapcsolatok kiépítésére: munkámból kifolyólag is sokat beszélgetek, szeretek ismerkedni, nyitott vagyok az új dolgokra is.

viszont a mai napig érzek egy határ vonalat. A határvonal átlépése után szeretek magamba fordulni, egyedül lenni, ilyenkor az addig jól működő kommunikáció is lezárul. Szó szerint félre vonulok. Ilyenkor mellőzöm azok társaságát akivel előtte jól volt. Kifejezetten idegesít ha úgy érzem rám akarnak valamit erőltetni.Régebben is ugyanígy éreztem, bár akkor még nem tudtam és nem is akartam magyarázatot adni a viselkedésemre. Mára elfogadtam így magamat. Néha még kísért, hogy milyen jó lenne egy baráti társaság, akikkel közös programot szervezhetünk, aztán rövid időn belül elvetem a gondolatot. A sors iróniája, hogy a férjem is hasonlóan gondolkodik. Így csak a családnak élünk.

Visszatérve a te problémádra: teljes mértékben átérzem a helyzetedet, viszont vannak bizonyos dolgok amin nem tudsz változtatni, bármennyire is szeretnéd.

Ha minden kötél szakad és nem sikerül igazi, mély baráti kapcsolatokat kiépítened, el kell tudnod fogadni magadat olyannak amilyen vagy!

a helyedben megpróbálnám azt, hogy a nagy baráti társaság egyik szimpatikus tagjához "hozzácsapódnék" valamilyen ürüggyel. pl nemtudomén... átmész egy matek könyvvel a kezedben, hogy hallottad, hogy jó matekos, tudna-e segíteni ebben az anyagrészben, mert sehogy sem tudod magadtól megérteni. biztosan tud valamiben segíteni, és akkor mondhatod azt, h jössz neki eggyel, satöbbi, és az már kapocs lesz köztetek, mert te meg angolból vagy jó, őt meg majdnem meghúzták. miközben segít, viccelődj, légy jófej, de látsszon rajtad, h érdekel a téma, amiről beszéltek.

megbeszélhetitek, h akkor ezek után összejárhatnátok matekozni meg angolozni. szépen, lassan kialakulhat így egy barátság, és ha megszeret, akkor tuti, h belevisz abba a baráti társaságba, ahova tartozik.

ne félj, ne legyél szégyenlős, de ne is tapadj rá (ezt úgy értem, h ne mindennap menj át fél napokra, csak ha kér. együtt osszátok be, h mikor találkoztok.) csak bátran, magabiztosan:) sok sikert! és írj, hogy mi volt!! :)

17/L

én is ilyen vagyok kb

bár engem itt a környéken elég sokan ismernek,de mind utálnak a pletykák miatt..

bár én se vagyok annyira barátkozós tipus ...

nehezen barátkozom,és nem is nagyon szeretek társaságban lenni

amúgy szerintem semmi baj nincs azzal hogy "odapofátlankodsz" a baráti körükbe :D

ha kedves vagy még örülni is fognak neked

13l