MI történik az ilyen nőkkel? Mit lehet velük kezdeni?
Nem egy kérdésben olvasom, h a kérdező arról panaszkodik, hogy az anyja úgy viselkedik, mint akinek elment az esze.
Nálunk most dettó ue van már jó ideje, de igazából mindig is ez volt csak egyre rosszabb a helyzet.
A probléma általában a munkával kapcsolatos, tehát, hogy állandóan szekálja az embert, hogy ezt kell csinálni azt kell csinálni, nem érdekli, h nekem foglalt mozijegyem van vagy dolgoznom kell mennem..
Nem,akkor is meg kell csinálni, mert ő se tudja, h miért kell így sietni, de meg kell, aztán hiába mondom neki, h majd meg lesz csinálva, nem mintha a hülyének beszélnék komolyan.
És egyik feladat a másik után aztán csodálkozik, h már senki nem foglalkozik vele meg hallgat rá.
Ha más nem akkor a homokot lapátoljam át az udvar egyik végéből a másikba, aztán meg vissza.
Aztán ilyenkor meg jön a szokásos mártír szöveg, hogy mert ő már 5-kor felkelt és megfőzött reggel 8ra és hogy ő mekkora király.
Csak azt nem kérdezi meg, h kit érdekel? meg ki mondta neki, h főzzön meg reggel 8ra mikor elég lenne akár 13 órára is.
Főleg úgy hogy nyugdíjas..
Érdekes, az én anyám tök jó fej. Bár, igaz, hogy ha felküld az emeltre a mobiljáért, vagy ki kell teregetni, vagy ilyesmi, akkor rögtön ugrok. De ha kiadja a házimunkát és nincs itthon, akkor hajlamos vagyok megfeledkezni a melóról, de sosem kiabál velem emiatt.
A nyáron nem volt munkám, egész nap itthon ültem. Sosem csinált ebből ügyet, épp ellenkezőleg, ha megkértem hogy intézzen el nekem valamit a városban, akkor azt mindig igyekezett megtenni.
Szeretem anyumat :)
19/L
Jó, csak tudod elég hülyén jön ki, h neki fontosabb az, h felkarózzam a paradicsomot, mint egy állásinterjú.
Ha jártas vagy a kerti témában akkor tudod, hogy egy napot várhat a dolog....
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!