Működhet még ez a kapcsolat? 26/L
Még csak 8hónapja voltunk együtt. Az utóbbi 1hónapom elég hisztisen telt...egy darabig bírta is, szó szerint ellenőrizgettem, nem akartam, hogy a haverokkal legyen, ha velem is lehetett volna helyettük, mindig néztem a telefonját, aztán megunta és lelépett. Pár nap múlva beszéltünk erről, mondtam neki, ha már nem szeret mondja meg, úgy egyszerűbb lesz túllépnem, de ő szeret és bármikor újrakezdené velem, csak nem hisz abban, hogy én képes vagyok arra, hogy elfogadjam, neki a haverok még ugyanolyan fontosak, mint én...és akkor találkozik velük, ha éppen akkor érnék rá én is (a munkám miatt nem sokat találkozunk) ő 24éves, én vagyok az első tényleg komoly kapcsolata, és még nem sikerült átéreznie, hogy én már többre vágyom, mint ő...amit el is tudnék fogadni...csak azon gondolkodom van-e ennek értelme...ennyi volt nálunk a probléma, hogy nem tudtam bízni, mert a múltamba volt valaki, aki megtanított arra, hogy ne bízz, úgyis átvernek...megtette velem többször is, annak a kapcsolatnak én vetettem véget, majdnem ugyanúgy viselkedett akkor ő velem, mint most én a párommal....szó szerint nem hagytam élni...ez rohadtul nem jó, de, ha belegondolok más, későbbi kapcsolatomban sem lenne ez máshogy....meg kell tanulnom uralkodni magamon, és elfoglalni magam akkor, amikor ő nem ér rá....de én mindig csak vele akartam lenni, telhetetlen lennék?? Pedig nem vagyok olyan típus!! Szeretnék még esélyt adni és ő is....ő leszögezte, hogy ezen nem is akar változtatni, hogy haverozik, amikor kedve van....ő nekem soha nem szabott meg semmit, akkor mentem oda és ahova akartam, amikor csak akartam, az más kérdés, hogy én nem akartam menni, ha vele is lehettem, ez meg az én bajom. Röviden, ez a lényeg. Szerintetek?
Köszi, aki elolvasta
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Természetes, h az ember minél több időt szeretne eltölteni azzal, akit szeret s aki fontos neki. Hogy a pasidnak még mindig a haverozás a fontosabb...nos az is jelenthet valamit...
Amúgy majdnem ugyanabban a cipőben vagyunk. Találkoztam egy lánnyal, bejött elsőre, meg minden. Elmondása szerint én is neki, jól érezte velem magát stb. Egyelőre mégis inkább a haverokat választja, mint azt, h kicsivel jobban megismerjen, vagy több időt töltsön velem. :(
29/F
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Köszi a válaszokat!
3. válaszolónak, teljesen igazad van, én is ilyen kapcsolatra vágytam mindig, mellette meg is lehetne ez...csak én vagyok egy h..p :) ezen változtatnom kell, ezt tudom, és amikor nem voltam ilyen, mert volt ilyen is, akkor mondta is mindig, hogy öröm hozzám jönnie :) erőt adtál most ezzel...köszönöm
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Megtagadhatod magadat ideig óráig, de úgyis egy idő után ugyan ez lesz. Te valszeg ilyen típusú ember vagy. Akár csak én.
Ha szeretek valakit akkor nem bírok nélküle lenni, mert rettegek hogy mit csinál.
még akkor is ha nincs rá okom.ez nagyon nem jó tulajdonság,de ha egyszer rendelkezünk vele, akkor valahogy élni kell ezzel együtt.
Vagy találsz egy ugyan olyan párt mint amilyne te vagy, vagy(aki hozzáteszem lehet épp ezéért nem is fog kelleni) vagypedig idegeskedni és nyűglódni fogsz. Ez az odaadó ragaszkódó típusz kihaló félben van:( Én is ezzel szenvedek.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Madách után szabadon, nem az idő halad, hanem mi változunk!
Ha jobban belegondolok viszont, az emberek nem változnak...legalábbis nagyon kevés képes rá közülük. ;)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!