Nem látom tisztán a helyzetemet, mit is tehetnék?

Az egész történet az, hogy már óvodás korom óta kigúnyolnak, bántanak a velemegykorúak. Mindig nagy energiámba telt kivédeni a sok rosszat, amit kaptam; idővel elszigetelődtem, nem volt soha senki akivel úgy igazán elbeszélgethetnék meg minden. Barátom sem volt soha.

Persze a szüleim mindezekből semmit sem tudnak, mindig annak könyvelték el, hogy túlságosan is visszahúzódó jó kislány vagyok.

Miután kikerültem főiskolába a helyzet kicsit változott. Az évfolyamtársak, fesőbb évfolyamosok nem vetnek meg, sokakkal el tudok beszélgetni; mintha a vágyaim beteljesültek volna.

20 évesen (a főiskola kezdetekor) megismerkedtem a párommal (30 éves), aki korán (12 évesen) elveszítette a szüleit. De talpra tudott állni, nem züllőtt el, és habár csak szakiskolát végzett a mai napig fent tudja tartani magát és még a testvérének is sokat segített mindvégig.

Miután jól megismerkedtünk rájöttem, hogy nagyon szeretem, és ő a másik felem (amit szerencsére ő is így érez). Egy év együttjárás után lefeküdtünk egymással (habár ezt nem mondtam el apumnak, mert ő nagyon konzervatív).

Mivel 2 megyényi távolságra lakunk egymástól én nem szerettem volna oda költözni, mert így nagyon távol laknánk a családtól. Ő ezt elfogadta és addig dolgozott, spórolt, míg sikerült vennie egy szép kis házat itt a közelben.

Én nem azt mondom, hogy ő a megtestesített tökéletesség, de a hibáink ellenére nagyon jól megértjük egymást, és én végre nem érzem magam egy senkinek, akinek csak a halál a megoldás, mert úgy sem szeret senki.

Ám édesapám (nagymamám ócska hazugságai és rágalmai miatt) nem fogadja el a páromat. Ki is jelentette, hogy ha én a páromhoz megyek átok szálljon rám, és hogy neki kell tetszedjen, s hogy keressek más hozzám illő fiút.

Nem tudom miért csinálja ezt velem, mikor én mindig jó lánya voltam, mikor bajban volt én segítettem rajta:

http://www.gyakorikerdesek.hu/csaladi-kapcsolatok__egyeb-ker..

Most mi tévő legyek? Miért kell a szüleim és a párom között választanom?

23/L