Ezt, hogy tudják megemészteni a szülők?

Én sem tudok mást csinálni,mindig azt esszük, ami van.Nem találok munkát,pedig már 1000 helyre beadtam az önéletrajzom,már nincs hely a városban(a szakmámban)ahol ne ismernének.

És nagyon nehéz azt mondani a gyerekeimnek,hogy nincs,de a nagyobbik(13 éves)már megérti és azt hiszem a pici(5 éves)is,bár néha szomorú,hogy nem tudunk megvenni ilyen-olyan babát,de megnyugszik.

És igen lelki ismeret furdalásom van az miatt,hogy nem tudok nekik mindent megadni,de bízom benne,hogy hamarosan találok munkát és minden olyan lesz,mint régen.

Na azt hiszem én anyukám nem túl jól. Igaz az egész úgy kezdődött hogy apukám meghalt, és hátra hagyott egy elég nagy összegű adósságot, de igazából ha jól tudom egész nagy telkünk volt, és a felét azt hiszem eladta valakinek. (Sajnos elég rossz a kapcsolat szüleimmel, szóval nem sokat tudtam).

Fogalmam sincs miért, vagy hogy csak kölcsönbe vagy mi, mind1 6 millióért visszaszenvedtük. Őszintén ha tudom hogy ez lesz addig nem nyugodtan volna amíg lenem beszélem anyukám arról hogy visszavásárolja. Komolyan nagy a kert, szerencsére nem kell túl sokat foglalkozni vele de kell. De folyton csak veszekedett miatta meg minket hibáztatott, bármi gondom volt, főleg hogy apám épp meghalt. Tök felesleges volt, ráért volna később is ha már igény lett volna rá. Még élveztem is volna a változást.

Hát mindenesetre büszkeség < Gyerek. Igazából nem is vállalok gyereket amíg én magamra nem tudom azt mondani hogy na így jó. Mondjuk a szeretet a legfontosabb szerintem, ez az egész nem lett volna ilyen vészes ha nem folyton vita megy meg problémázás. És ugye a nagy hadarásban hogy jaaj legyen már jobb, csinálja a sok hülyeséget. áááh, csak pár évvel visszaforgathatnám az időt.. Szóval nem tudom hogy, ő úgy látszik úgy hogy rajtam vezette le. Na egyébként pont ilyen esetektől derülhet ki ki igazán jó szülő. Na ettől függetlenül is lehet csak itt kihangsúlyozódik.