Családok. Valóság és a félrebeszélés közti különbség?

Nem tudom, hogy a valóságban az emberek nagy többsége mit tapasztal, de az utóbbi 2-3 évben egyre gyakoribb a környezetünkben a válás, ideges emberek, külföldre költözők számának növekedése. Főként az anyagagiak hiánya okozza mindezt. Nálunk is előjött a helyzet. Úgy érzem munkával való pénzkeresettel megoldani hosszabb távra a biztonságot már nem lehetséges. Akkor tudnék a falra mászni, amikor stabil helyzetben lévők osztják "Budha fényét", mintha a probléma nem is létezne csak "te vagy negatív" Pl: Aki akar az talál munkát, ott sincs kolbászból a kerítés, gondolkozz pozitívan stb. Mintha sokan nem akarnák vagy nem látják (nincsenek abban az élethelyzetben) a valóságot. És valahogy úgy gondolom a felfogással, életszemlélettel is van némi gond úgy közösségileg. Mintha közömbösek lennénk egymás iránt és csak a saját jóval foglalkoznánk, ugyanakkor nem vesszük észre, hogy a másik "nyomora" idővel ránk is hatni fog. Egyszerűen meg kell nézni a kiadás bevétel "egyensúlyát". 1 gyereket vállaltunk 30-as éveink elején. Szép szakmáink vannak, csak itthon nem kellünk úgy látom. Sokat vártunk a babára. Szeretjük, imádjuk, a mi kis csillagunkat, a nagy örömforrás. De! Érezzük a kényszert a meg nem becsülést a nyomást, amit a hétköznapi valóság hatása vált ki nap, mint nap. Családeltartóként egyszerűen 3 szakmával, normális felfogással, hozzáállással idehaza nem tudok annyit keresni, hogy eltartsam a családomat biztonsággal. Az embereknek, felhasználóknak a pénze egyre kevesebb, nem is tudják megfizetni a jó szakmunkát. Egyszerűen, mintha nem lenne rá igény, hogy korrektek legyünk egymáshoz. Ha ketten keresnénk fejenként egy 100-ast,(Dél M.O, Somogy) akkor is csak 0 körül mozognánk. De félre nem tudnánk tenni soha. És a gyerek csak nagyobb lesz. Pedig nem szórjuk a pénzt, nem iszunk stb. Nagy a szórás az országban, de ahogy telik az idő, látjuk középosztály béli ismerőseink nadrágszíj meghúzását, csődbemenetelét, válásokat nagy cégek felszámolását a forgalom visszaesés miatt stb. Most úgy őszintén? Meddig várjanak a munkából "élők", hogy jobb lesz? Csak minket rakott le rossz helyre a gólya vagy máshol is megfigyelhető az anyagiak hiánya miatti flusztráció, idegeskedés? Tehát a létbiztonság hiánya a fő probléma. Pedig régen egy pozitív gondolkodású, bizakodó ember voltam. Idehaza van egyáltalán valós megoldás a boldogság/boldogulásra?

Érdekelne a meglátásotok. Érzésem szerint, sajnos nem egyedi a dolog. Ti hogyan élitek meg?