Szerelem, de szenvedés, vagy nyugodt kapcsolat, de kevesebb tűz?

19 éves koromtól voltam együtt 4 évig egy fiúval, aki mondhatjuk, más világban élt, "őrült" volt, a legfurább művészkörökben mozgott és nem akart a társadalom elvárásainak megfelelően élni. 2 év nagyon boldogan zajlott, de aztán züllötté vált és kezdett megőrülni, én pedig egyre rosszabbul viseltem ezeket a dolgokat, meg hogy fogta magát és elment külföldre 1-2 hónapra, mert nem érezte itt jól magát és csak egy pár sort hagyott minden magyarázat nélkül. Mondta, hogy ne hagyjam el, nagyon szeret és hogy majd minden rendbe jön, de ne hagyjam magára, mert nélkülem mit sem ér. Kitartottam mellette, de aztán történt az életemben egy nagyon rossz esemény, ami miatt fel kellett adnom néhány dolgot és nem tudtam vele foglalkozni, mondtam, hogy túl sok minden gyűlt össze és ha most nem változtatok, később már esélyem sem lesz. Ő nagyon kikészült, azt mondta, hogy öngyilkos lesz, mert nélkülem nem tud tovább élni, egyetlen biztos pont vagyok neki. Majd megszakadt a szívem, de megszakítottam vele minden kapcsolatot, elköltöztem és nem akartam róla hallani. Eltelt 1 év, még mindig mindennap gondoltam rá, de tudtam, ha mellette maradok, nagyon mélyre süllyedtem volna, amiből nem tudtam volna kimászni. Kiderült, hogy elköltözött Madridba a nagynénjéhez, hogy szerencsét próbáljon. 1,5 éven át írt minden hónapban levelet, hogy menjek vissza hozzá, együtt élhetnénk ott és hogy már megváltozott a személyisége, kevésbé él bohém életet, inkább alkotásba menekül és nem züllött életformát választja. Én közben megismertem egy másik fiút, aki levett a lábamról a kedvességével és a figyelmességével. A volt barátom tudta, hogy nekem már lett valakim, de nem hagyta abba az ostromlást és 1-1 levelénél gyakran sírtam, de gondoltam, jobb így. Most már lassan 2 éve vagyok együtt a barátommal, Ő már eljegyzést akar és közös életet. Én pedig úgy érzem, 26 évesen ideje lenne valami biztos életet kialakítani magam körül, a munka és az anyagi háttér megvan, az érzelmi része még hiányzik. 1-2 év múlva gyereket szeretnék, és családot, ez a jelenlegi kapcsolatomban megvalósulhatna. Hiába érzem azt, hogy most nyugodt minden, mégis nagyon hiányzik valami, amit régebben éreztem. Nem tudom megfogalmazni, hogy mi az, mert most minden szép és jó, de régen más volt, annak ellenére, hogy sokat gyötrődtem. A fiú, akit először szerettem életemben igazán, azt sem tudom, hol jár, és bűntudatom van, amiért magára hagytam, azon tűnődöm néha, ha talán változtattam volna a hozzáállásomon az utolsó időkben, még mindig együtt lennénk-e vagy akkor is más utakon járnánk-e most. Fogalmam sincs, mi van vele, de a sok emlék, ami él az emlékezetemben, a versek, amiket írt, és az általam megválaszolatlan levelek nem hagyják, hogy elfelejtsem. Borzalmasan szép 4 év volt, de nem tudom, mi lenne most velem, ha még együtt lennénk. Nagyon szerettük egymást és lelkitársak voltunk, az biztos. De én már annyi mindenen mentem keresztül, hogy nem tudom, szükségem van-e viharos szerelemre, vagy akármilyen bizonytalan dologra az életemben. De valami hiányzik, az biztos. Ti mit tennétek a helyemben? Elnézést, hogy hosszúra sikeredett, de úgy érzem, kiadtam magamból minden gondolatomat.