Ez kétszinűség, vagy mi?

Anyukám is az anyósával él. Mamának nem lehet megmondani semmit, kiforgatja még a saját szavait is. Anyukám nekem szokott már sírni, ha hazautazom.

Anyósom... Nos nagyon nagymamám kaliber. Állandóan fúr, ez nem jó az nem jó, nem így, úgy. El is költöztünk.

Örülhetsz, hogy anyósod megbízik benned.

Néha jobb a békesség.

Nem lehet tudni, mi van a háttérben, mi volt a múltban kettőjük között.

Attól,hogy nem szereti őt, még feladatának (kötelességének) érezheti, hogy ellássa, és ha vendégként jön, kiszolgálja. Amíg él! Mert ezt diktálja az illem, a szokás és a lelkiismerete.

Az sem furcsa, hogy ha egyszer kijön minden az emberből..még ez is érthető. Az viszont már csúnya dolog, ha valakire - a háta mögött - folyamatosan rábeszélünk, de a szemébe nem mondjuk, fel nem vállaljuk.

Ha ez fennáll, akkor már kétszínűnek mondható. Ebben az esetben vigyázz, mit mondasz előtte, mert fennáll az is, hogy másokkal (és veled is), így járhat el.

Üdv!

Hát, szerintem ha ez kétszínűség, akkor minden ember kétszínű.

Hiszen most te is a háta mögött ötletelsz, és nem gondolsz róla szépeket:)

Én el tudom képzelni azt is, hogy hirtelen kiszakadt belőle a keserűség, azért nem semmi egy életet eltölteni anyóssal, ugyanakkor mivel a férje anyja, felelősséggel is tartozik érte.