Mi lehet ez? Láttatok már hasonló esetet?
A (volt)barátom 24 éves, én 20. Egy évig voltunk együtt. Ő volt nekem az első szerelmem. Összességében egy nagyon jó kapcsolat volt, szerettem őt, elvileg ő is szeretett engem. Nem volt komoly dolog miatt vitánk. Illetve ő adott rá okot. Soha nem hazudtam neki, teljesen megbíztam benne. Amióta összejöttünk, nem flörtöltem senkivel, nem kerültem félreérthető helyzetbe. Ennek ellenére kb 8 hónap után rendszeresen megvádolt azzal, hogy ő tudja, hogy én hazudtam neki valamit és valljam be, ő nem mondja el, mert tőlem akarja hallani. Azt nem mondta el, miben és mikor hazudtam neki, azt se tudtam miről van szó. Tagadtam a vádjait, mert egyszerűen hülyeség az egész, az volt rá a reakció, hogy még most sem vagyok vele őszinte. Ugyanezt eljátszotta még azzal, hogy „megcsaltál”, „láttalak valakivel”, „te azt hiszed, hogy vannak titkaid előttem, de én mindent tudok rólad”, „mesélj a pasijaidról”, „én tudom, hogy te unsz engem és el akarsz hagyni” stb. Ezek a vádaskodások mindig írásban történtek és látszólag nem volt előzményük. Mindegyiket sikerült megbeszélni, ő azzal magyarázta a dolgot, hogy nem tud bennem megbízni, mert még nem mutattam be őt a szüleimnek (amire megvolt az okom, neki is megmondtam). Én azzal magyaráztam az egészet, hogy önértékelési gondjai lehetnek. Ha bárki úgy mondott rólam neki bármilyen kritikát, hogy még soha életében nem találkozott velem, rögtön neki hitt, valahogy velem szemben nem volt érvényben az ártatlanság vélelme. Ehhez még hozzáadódott, hogy utál engem a családja, az anyja az a típus, aki a szemembe mosolyog, maga a megtestesült bűbáj, a hátam mögött meg keveri a sz*rt.
Amiért feltettem ezt a kérdést: Valamelyik nap kaptam tőle egy újabb „kedves” levélkét, hogy eltűnt a fürdőszobából a húgának a csillagjegyes lánca miután én náluk voltam; és amiért nekem is ugyanaz a csillagjegyem, ezért mekkora egy szemét vagyok, amiért megloptam őket, soha többé nem áll velem szóba. Ezt kb 2 héttel azután írta, hogy én náluk jártam. Én! Aki még egy papír zsebkendőt nem vettem el anélkül, hogy ne szóltam volna neki. Természetesen nem loptam el SOHA senkitől semmit, az a láncot legkevésbé. A legviccesebb az egészben, hogy utálom a csillagjegyes cuccokat, egy ilyenem sincs, általában saját készítésű ékszereket hordok. Egyébként a házuk nem a katonás rend példája, így az a lánc (ha tényleg eltűnt) bárhol lehet, de egy biztos: nálam nincs.
Szerintetek mi lehet ez az egész? A családja tervelte ki, hogy elválasszon minket egymástól? Vagy tényleg ilyen hülye? Vagy csak ürügyet keresett arra, hogy végleg szakíthasson? Annak az egynek örülök, hogy most a legkisebb lelkiismeret-furdalással sem kell szembenéznem, hogy valamit rosszul csináltam. Ez a lopós sztori egész egyszerűen nem igaz.
Azért vagyok elkeseredve, mert én nem kalandokat akarok, én az Igazit keresem, akivel az egész hátralévő életemet leélhetem szeretetben. Sokáig azt hittem, hogy benne megtaláltam azt az embert, akit keresek. Amikor a házasságok 60%-a válással végződik a mai világban, akkor mit várhatok én, akinek a korosztályában azok vannak többségben, akik csak élnek bele a nagyvilágba? Amikor egy párkapcsolat addig tart, amíg el nem múlik a lángolás, amíg nem kell alkalmazkodni a másikhoz? Tudom, hogy ennél nagyobb probléma, hogy Afrikában milliók éheznek és nekem is lesznek ennél sokkal komolyabb problémáim, de mégis…
Bocsánat ezért a regényért, de akinek sikerült végigolvasni, az írjon valami okosat, hogy hálából felpontozhassam :) Köszönöm!
Ezek betegek! Nekem is volt egy ilyen hülye pasim,levelet írt szintén,hagyd ott a p.csába!Szánalmak,hidd el!
29/L
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!