Mért érzem azt, hogy 25 évesen egyre kevésbé vesznek tudomást Rólam a szüleim, hajlamosak ugyanakkor gyereknek tekinteni (pl. nem adják oda a kocsit egyes dolgokat, ha szépen elkérem) máskor meg "kitaszítottnak" érzem magam, hogy "felnőtt vagy"?

nem lehet, hogy tuldramatizalod?

amugy en se teszek a fiam feneke ala tenni semmit, onallosagra nevelem, bar ez nem jelenti azt, hogy nem imádom, szeretem.. sokszor "tutujgatnam", de ugy erzem, csak akkor tehetem meg, amikor NEKI van rá igenye, nem pedig NEKEM. persze ezt borzasztó nehéz "belőni".. amig kicsi a gyerek, konnyu, de egy felnőtt férfinél szinte lehetetlen.

mondjuk ez a fenntarthatod magad ez nem igy mukodik, én pl szeretnem egy kis lakassal "utnak inditani" a gyerekem, hogy legyen hova hazamennie (eleg sok fiut ismerek, aki 30 evesen is a szuleinel lakik, na az szerintem isszonyat gáz, jo dolog a mamakonyha, de azert inkabb baratno/feleseg kene mar ilyenkor.)

amugy lehet, hogy sokminden osszejott neked amugyis, es azert latod ilyen negativan a dolgokat.. fel a fejjel!

Nem normális ez a viselkedés.

25 éves nős férfi vagyok. Anyum ha hazamegyünk, mindig megölel. Napjában többször is, amikor úgy hozza helyzet... na értitek.

Szeret minket, nem úgy veszi, hogy a feleségem elvette az ő egyetlen pici fiát.

Külön élünk, de szeretjük egymást és sok féleképpen kifejezzük ezt. Szerintem ez a normális. Attól én és ő sem lesz kevesebb, mert szereti a nagy fiát aki neki 40 évesen is a nagy fia marad.

Vannak mocskos senkiházi szülők is, meg vannak olyanok is, mint amit írtam.

Szerintem jobban teszed ha megérted, nem kiváncsiak már rád. Eddig az életedre adtak pénzt, pont annyit amennyi kell, innen neked kell boldogulni. Baromi nehéz lesz, mert nem fogsz hozzá támogatást kapni, nem úgy mint mások akiket rendesen szeretnek, de úgy látom hozzá kell szoknod. Sajnállak a szüleid miatt.

25/f