Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Van jövőnk? Távolság.

Van jövőnk? Távolság.

Figyelt kérdés
A párommal fél éve vagyunk együtt, de ez a fél év olyan intenzív volt, hogy legalább 2 év "normál" esetben. Mindent együtt csináltunk gyakorlatilag, csak nem egy helyre mentünk haza aludni. Én most újra megyek vissza az egyetemre, családi okok miatt halasztanom kellett. Mindketten más nemzetiségűek vagyunk (eus állampolgár ő is), és mindketten más országban vagyunk jelenleg, távol a hazánktól, de még egymástól is. Most, hogy letelt a fél év együtt, jár rendszeresen, kedves, megértő. És elmagyaráztam neki, hogy az orvosi mellett nekem nem lesz annyi időm, de ugyanúgy fogom szeretni, muszáj, hogy megértse. Ő már 30 éves, és már a kapcsolatunk elején tisztázta, hogy bár nem tudjuk, hogy közös lesz e a jövőnk, de ő már családot szeretne és nem csak laza kapcsolatot. Ezzel én is így voltam, hisz nekem az egyetem miatt a családalapítás valószínűleg csak úgy lesz megoldható, hogy a legvégén, vagy rögtön utána, természetesen egy nagyon megértő férjjel. Mivel nem a saját anyanyelvemen tanulok, gyakorlatilag az időm 90%át csak tanulással töltöm, a maradékban, pedig, elvégzem az alapvető létszükségleteket és a párommal vagyok. Néha akadtak kisebb gondok, hogy más az anyanyelvünk és volt amikor a lelkizés még nem ment szótár nélkül...azóta abba is belejöttünk. Ő még nem hozta fel az összeköltözést, szerintetek mindképp megvárjam,amíg ő lép? Ha egyáltalán lép, valahogy egyre kevésbé téma ez, nem változott, ugyanolyan kedves, csak nem beszélgetünk ilyesmiről. Én tudom, hogy még max 1-2évig lehet ezt csinálni, de ígyis elég nehéz, igazodni, hogy ki mikor ,hogy tud jönni...de utána mindenképp muszáj lépnünk. Ő azt mondja egy idő után visszatér a hazájába, ami egész véletlenül az én egyik kedvenc országom, így hát azt se bánnám, ha majd együtt. Viszont addig még sok év van....képlékeny az ő szerződése mikor jár le, így azt se csinálhatom, hogy a jelenlegi országába átjelentkezem egy ottani egyetemre, még ha megy is a nyelv, másrészt még utána se néztem lehetséges e. Viszont ahol én lakom, neki nehéz lenne dolgozni, mert nem beszéli az itteni nyelvet. Elég patt helyzet. Esetleg lehet ezt még 5-6évig csinálni? Ezt az ingázást, ilyen időbeosztással. Ráadásul ő 1 nap nagyon keveset dolgozik, rengeteg a szabadideje, viszont nem teheti meg, hogy egy másik nap meg nem megy be dolgozni...tehát akármikor ő se tud hozzám jönni. Én meg kötve vagyok az egyetem miatt. De egyébként imádjuk egymást. Én úgy érzem megtaláltam a lelkitársam és szerintem ő is. De ez esetben nem tudom tényleg mi lenne a legokosabb döntés. Kívülről talán jobban átlehet látni. Persze nem az itteni válaszok alapján fogok dönteni, de érdekel mások hogy látják ezt. Értelmes válaszokat szeretnék olvasni. Előre is köszönöm.
2011. máj. 18. 16:58
1 2
 11/15 A kérdező kommentje:

"ha állami helyen vagyok nem engednek el". Az egyetem, vagy ki? Ezt nem értem.


Igen, csak az a baj, hogy én még nem dolgozom, én őt nem tudom segíteni, max szállással, nekem is nagyon be kell osztanom a pénzt, ha lenne én szívesen adnék neki, amíg nem tanulja meg a nyelvet. De az nem 1-2 nap, ráadásul nem egy könnyű nyelv,és a munkalehetőségek itt nem is olyan jók, mint ahol most van. Úgy értem itt egy külföldinek elég nehéz. Én az egyetemnek még nem néztem utána.

2011. máj. 18. 18:06
 12/15 anonim ***** válasza:

Néha meg kell hozni bizonyos döntéseket, és néha egyikőtöknek többet kell engedni.

Mi a párommal 2 éve élünk távkapcsolatban (szintén egyetem miatt:-S)Akkoriban ez tűnt a leglogikusabb lépésnek, mert egyikünk se akarta hogy a másik miatta adja fel az álmát...

Igaz nem két országba, de két külön városba kerültünk...Szerintem működhet egy távkapcsolat ha:

-van közös jövőtök (azaz tervetek a jövőre)

-nincsenek féltékenykedési jelenetek

-nincsnek hisztik

-nincsenek számonkérések

-ha el tudod fogadni néha igen húzós helyzetekben is, hogy "van párod és mégsincs"

-ha kész vagy arra, hogy elviseld a hiányát

Nálunk ezek eléggé beváltak, több kevesebb sikerrel, természetesen. A mi kapcsolatunkat megerősítette ez a dolog.

Aztán egy másik fontos ismérv, hogy tudjátok-e mikor lesz újra KÖZÖS a sorsotok, nem úgy, hogy mindenki a saját útját járja. Ha így tervezitek az elkövetkező 5 évet, akkor nem jósolok semmit a kapcsolatotoknak.

Amint lehet össze vagy közelebb költözés, új munka még ha nehéz is, egy igazi nagy szerelem még ezt is megéri. Újabb kérdést vet fel az, hogy pár hónap miatt érdemes-e kockára tenni az életedet, életcélodat, álmodat.

Ezt neked kell eldönteni, mi nem tudjuk helyetted. De akárhogy is döntesz lépned kell jobbra vagy balra. Az, hogy most maradsz ebben a lehetetlen állapotban jelenleg biztos kényelmes, csak nem célravezető...:(

Minden jót

21-L

2011. máj. 18. 18:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/15 A kérdező kommentje:
Tudom, hogy nem évek óta ismerem, ezért írtam azt,hogy én még tudom ezt egy ideig csinálni, hisz nagyon szeretem, de még ismerjük egymás minden "apróságait". Ezért lenne jó az összeköltözés. Én sose voltam az a "hamm cipó bekaplak", inkább voltam egyedül, mint bonyolítottam túl az életem. Szóval ha én valakinél azt érzem,mint vele most, hogy még pár hónap,és ha megkérne egyből igent mondanék, az nagy dolog. Mert nem vagyok ez a típus...De most úgy érzem, most először, hogy vele el tudnám képzelni az életem. A leendő hivatásomról nem mondok le, max lakhelyeket változtatnék, de az se kis lépés jelen esetben.
2011. máj. 18. 18:17
 14/15 anonim ***** válasza:
Pont a rosszul elsült "2.éves" kapcsolatomnál érdeklődtem az átiratkozásról, mert terveztük volt azzal az emberrel, hogy elmegyünk akkor ketten egy teljesen új országba, hogy senki ne adjon fel semmit. Nem élek Magyarországon, azért tűnhet érthetetlennek amiket itt összehadarok. Van nálunk állami hely (ingyen tanulsz), van fizetéses hely (fizetsz, hogy oda járhass). Én ingyen tanultam végig, s ha jól értettem ezért, mert ingyen tanítnak az egyetem kapott utánam valamiféle támogatást az államtól (gondolom pénzt), ezért nekik nem érte meg, hogy elveszítsenek -nem azért, mert olyan jó voltam :))-. Lehet én értettem rosszul, de valahogy így magyarázta a titkárnő nekem akkor. Azt is mondta, hogy átíratkozást kérhetek, ha: férjem, gyerekeim másik országban élnek, családomban van 1 közeli rokon, aki beteg, vagy nem képes eltartani magát -anyám, apám, testvér- akit csak én tudnék eltartani. Szóval ez egy pár amik eszembejutnak, de nagy marhaságok voltak, amiket valahogy be is kellett bizonyítani, de azt nem tudom, hogy hogyan, mert ezek után már nem foglalkoztam a dologgal. Szerintem tudsz érdeklődni az egyetemen, mindenik egyetemnek megvan a saját belső szabályzata ilyen esetekre, lehet nálatok simán menne.
2011. máj. 18. 18:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/15 A kérdező kommentje:
Az egyetem biztos elenged, hisz ők ebbe nem szólhatnak bele, kérdés, hogy a másik átvenne e. Nem a jegyek miatt, minden teljesen jó, csak nem tudom mekkora az átjárhatóság az orvosi egyetemeken, mert ugye ez még hagyományos képzés... De majd utána érdeklődöm.
2011. máj. 18. 18:34
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!