Mennyi a szülők szerepe abban, hogy testvérek közt szoros, jó kapcsolat legyen?

Sok!

Már ha csak azt nézzük, hogy létezik az elkényeztetés, a nagyobb figyelem ráfordítás, elhanyagolás...

Szülőkön nagyon sok minden múlik!!!

Ha veszel egy csokit az egyiknek, akkor a másiknak is illik/kell. Ha megkülönbözteti a szülő az egyik gyereket a másiktól, joggal alakul ki a féltékenység, a düh, az utálat.

A dolog 90%-ban a szülőkön múlik! Attól a pillanattól kezdve, hogy eldöntitek a testvér érkezését, be kell vonni az idősebbet az egészbe. Mesélj neki, milyen jó lesz, ha kistestvére születik, lesz kivel játszani, szeretni fogják egymást, stb.. Készítsd fel, mi vár rá! Nem szabad, hogy féltékeny legyen vagy kizárva érezze magát a családból, hogy veszélyeztetve érezze a pozícióját.. Persze minden testvérpár veszekszik, de neked el kell ültetned bennük az egymás iránti szeretet magjait, ez erősebb lesz minden összezördülésnél.

Persze a gyerekek személyisége is közrejátszik a szoros kötelék kialakulásában, de ez tényleg csak annyiban befolyásolja a dolgot, hogy éppen lelki társak vagy csak szerető családtagok lesznek-e belőlük.

Nem, ez a jó kapcsolat elsősorban nem a gyerekeken múlik, hanem a szülőkön.

Azon, mennyire ismerik a saját gyerekeiket, mennyi nevelési tudással - ösztönössel vagy szerzettel - rendelkeznek, ők maguk milyen emberek, személyiségűek, milyen értelmi és érzelmi esetleg tanultsági, műveltségi szinten állnak, milyen az apa-anya férji-feleségi kapcsolata, és így tovább...

Szerintem a szülõkõn is mùlik és a gyerekeken. Hiszen felnõttkorban màr a szülõ nem àllhat mögöttük.

Sajnos ilyenkor néha kialakul a testvérek közötti irigység, vagy azt is el lehet mondani, hogy a belépnek ùj emberek is mint pl. a férj a feleség.

Tehát meghatározóan a szülőkön múlik.

Tulajdonképpen az is, két vagy több gyermeket nevelnek-e.

Az az általános tapasztalatom, mintha a kettőnél több testvér esetében kevesebb lenne a civódás, a féltékenység, mintha a testvéri kapcsolatok melegebbek, kiegyensúlyozottabbak lennének.

A szülő szeretetét szeretné. A szülője a másikat jobban szereti. Ezért a másikat utálja, nem azt, akinek az elismerésére vágyik.

Szerintem egyébként nem a szülőkön múlik. A húgom 3 évvel fiatalabb, és nem emlékszem, hogy anyu egymásra erőszakolt volna minket. Volt egy bizonyos pont az életemben, ameddig a húgom csak a testvérem volt. Aztán minden megváltozott, "értelmes" lett, és azóta a barátom is.

A mi anyánk szerepe ebben max. annyi lehetett, hogy amikor alkoholista lett, akkor csak egymásra tudtunk a tesómmal támaszkodni.

23/L