Miért gondolok mostanában ennyit a halálra? A szeretteim halálára? Mert kamasz vagyok?

Mostanában sokszor elképzelem, hogy milyen lesz, amikor már a nagymamám, anyukám, vagy nagynéném nem lesznek..legjobban mamámtól félek, mert Ő már 67 éves. Főleg, mivel mostanában egyre több volt osztálytársa, meg ismerőse elment. Ő is sokszor ezt megemlíti, de olyan morbid módon, pl. megyünk az utcán és egyszer csak elkezdi, hogy "Te figyelj kislányom, ha majd feldobom a talpam, akkor olyan virágot hozzatok már, amit tegnap kaptam a Rozikától", meg ilyenek..ezekkel úgy el tudja venni az életkedvemet. Egy régi barátnőmnek meghalt nemrég az anyukája, 2 kistesója így most anyuka nélkül maradt, anyukáink jóban voltak, meg egy volt osztálytársam anyukája is meghalt, ő pedig az óvónőm volt. Borzasztó lehet nekik, még szinte gyerekek és nincs anyukájuk. Nagyon rossz ezekbe belegondolni, annyira féltem őket, hogy ha mondjuk megyünk át a zebrán és bekanyarodik egy autó hirtelen, vagy úgy néz ki, hogy nem akar megállni, akkor rögtön már kész vagyok arra, hogy őket ellökjem, vagy eléjük álljak. Szerintetek hogyan tegyem túl magam ezeken a gondolatokon? Anyával beszéltem erről, azt mondta, hogy kamaszkorában neki is sok ilyen gondolat megfordult a fejében, mert ez egy ilyen időszak, később elmúlik. ÉS ha mégsem múlik el? Hogy lehet feldolgozni? Azt ne írjátok, hogy úgyis mindenki meghal egyszer, mert tisztában vagyok vele, csak szeretnék nem gondolni rá, mert így meg élni nem tudok rendesen.

17L