Lehetséges lehet az, hogy egy anya féltékeny legyen a lánya boldogságára? és azért próbája megkeseríteni az életét, hogy ne legyen olyan boldog?

10:05-ös vagyok!

Úgy, hogy én láttam el a háztartást. Neveltem a két kisebb tesóm. Még az anyák napi műsorra is én mentem el helyette. Ha jól emlékszem, 11-12 lehettem, amikor már mindennap nekem kellett főznöm, mert ő nem főzött. A mai napig heti 1-szer főz.

Az ő anyja pedig ugyanezt csinálta vele. Csak amíg nekem volt bátorságom elmenni messzebb tőle, a szomszédba költözött csak, és a mai napig megmondják neki, mit vehet fel, mit csináljon stb.

"Lehetséges lehet az, hogy egy anya féltékeny legyen a lánya boldogságára?"

Ha nagyon leegyszerűsítem, ez nem lehetséges, hanem szükségszerű. Szerencsére azért elég sokan jól kezelik ezt. A féltékenység, irigység és más negatívnak tartott érzések is teljesen természetesek. Nem kell küzdeni velük. (Úgy is alul maradsz.) Az álmainkat, gondolatainkat, érzéseinket nem kontrolláljuk. Ami felett hatalmunk van, azok a cselekedeteink. Tehát ha valami olyan negatív érzésünk vagy gondolatunk támad, amitől bűntudatunk lesz, akkor NEM célszerű rögtön hibáztatnunk magunkat ezért. (Ezzel máris tenni egy lépést a felé, hogy valóban rossz legyen nekünk.) Ilyenkor elég annyit tenni, hogy nem cselekedni meg a valóságban azt, amivel ártanánk másoknak.

Sajnos vannak akiknek ez nem megy. Konkrétan nem tudom, anyukád miért teszi, amit tesz. Sőt, az is lehet, hogy tudatosan Ő sem tudna rá magyarázatot adni, csak valamilyen régi, rossz, berögzült mintát követ, talán vele is így bánt valaki? Ha már elég felnőttnek érzed magad hozzá, beszélgess el vele erről! Ne hibáztasd, mert lehet, hogy a fentiek miatt nem is annyira hibás, maga is lehet áldozat. Csak beszélgess vele erről, vádak nélkül, megértéssel, akkor lehet, hogy megoldódik. (Az nem biztos, hogy hamar, sőt szinte tutira nem az első alkalommal. Arra is felkészülhetsz, hogy simán letagadja. Akkor hozz fel konkrét példákkal, hogy neked mi fájt! Ilyenkor hasznos, ha nem adsz a szájába szavakat, nem okoskodsz helyette, csak azt mondod el, te hogyan élted meg, ami történt.)

Van ilyen, igen!

Nehéz vele szembe nézni, és kimondani, de egy anya is féltékeny lehet a gyerekére.

Mondd ki magadnak, akkor is, ha fáj, hogy ez bizony igaz, anyukád féltékeny a boldogságodra, és mindent megtesz, hogy elvegye a jókedved, és az ambícióidat.

Nyilván ő is boldogtalan, és tudat alat nem engedi meg neked sem, hogy boldog legyél.

Szakadj el tőle, mert soha nem lesz jobb.

Neki kellene akarni azt, hogy megváltozzon, de nem akarja, úgyhogy téged fog piszkálni, hogy hasonlatosá tegyen magához.

Kérdező! ha ő boldogtalan, akkor a keserűsége jön így ki rajta.. nem hiszem, hogy rosszat akar Neked!!!

Hogy lehetne ezen segíteni? minek örülne? milyen saját tevékenység az, ami leköti és szereti csinálni -és nem is érne rá felnőtt gyerekét állandóan figyelni.

Te már egyedül is meg tudod oldani a dolgaidat- felnőtt vagy.

Hogy tudnál Neki örömet szerezni (nem avval, hogy azt, ami a Te dolgod, az ő instrukciói szerint végzed)

hanem az ő lelkében mi hoz boldogságot

Milyen az Ő saját élete??? figyelj erre -és szeretettel próbáld megoldani a kérdést.

üdv-anna

Szerintem a kettővel előtte lévő komment a nyerő: beszéljétek meg!

Viszont nekem lenne egy kérdésem, az egyik hozzászólásoddal kapcsolatban. Azt mondtad, hogy nem vettek fel a fősulira, és lehet hogy én vagyok hülye, vagy elértettem valamit, de utána mi volt? Mert én azt szűrtem le, hogy megpróbáltad, nem vettek fel, és nem is kerestél másikat, és már azóta a szüleiden élősködsz, és lehet hogy ez egyenlőre jó, de keresned kellene egy fősulit, egy másikat, vagy ugyanazt és felvételizni, és ne csak egyet jelölj be! Fontos hogy kezdj valamit az életeddel, mert lehet hogy van érettségid de azzal nem sok mindenhez tudsz kezdeni. Bolti eladó, utcaseprő... Ezek nem értelmiségi munkák. Menj fősulira, végezd el, kezdj el dolgozni. Ja, és beszélgess anyukáddal!