Kamaszlánnyal így mit lehet csinálni?

Férjemnek az előző házasságából van egy lánya. Mivel korai gyerek, csak 10 évvel fiatalabb nálam.

Ritka lusta kamasz voltam, tanárok egybehangzó véleménye szerint jó képességű, de lusta. Szülőkkel nem kevés harc volt, mert kifogásgyártásban világbajnok voltam, seggletételben már kevésbé.

Ebben és sok más dologban is láttam hasonlóságokat a lánynál, férjemnek említettem is, hogy vigyázzon, mert nagyon magamat látom benne és velem bizony kínlódtak a szülők - sok példát is elmeséltem erről.

Néhány hónapja szülői volt, ahol a tanárok panaszkodtak a lányára, hogy értelmes, de nagyon tojik az egészbe és akár bukás is lehet belőle - pedig kitűnő is lehetne.

Akkor a férjem annyit nem vette komolyan, inkább a lányt sajnálta, hogy "nagy a nyomás rajta". Nem akartam beleszólni, de óvatosan mondtam, hogy figyeljen, mert én is ezeket csináltam és lesznek itt még durvább dolgok is.

Korábban sok probléma volt az exfeleséggel is, a lány is itta a levét az anyja kiszámíthatatlan viselkedésének. Úgy tűnik, hogy néhány hónapja normalizálódott, már nincs vele gond (kopp-kopp).

Most ismét szülői volt és teljesen beigazolódott, amit korábban jósoltam. A tanárok szó szerint, egytől egyig ugyanazt mondták, kijárkál az órákról, tojik a tanulásra, a feleletei értékelhetetlenek, mert nem készül. Férjem lábon kihordott egy infarktust, majd fülön fogta a lányát és leültette az anyjával együtt.

A lány profin gyártotta a kifogásokat, hogy rá az összes tanár pikkel, hülyeség, amiket háziba kiadnak, ő mást akar csinálni és "nem bírja az elvárásokat a suliban". Férjemnek itt durrant el másodszor az agya, hogy nehogy már egy átlagos gimnázium az ő képességeivel ilyen fegyenctelepnek legyen beállítva.

Most kapott két hetet, ha nem lesz változás, akkor szembesítés a tanárokkal.

Amikor kérdeztem a férjemet, hogy azon túl, hgoy a tanárok előtt okoz neki pár kellemetlen percet, ugyan milyen terv van még, már nem tudott válaszolni. Mondta, hogy ott fogja hagyni a saját egyetemét és majd naponta tanul a lányával.

Ami önmagában nem rossz ötlet, csakhogy itt nem az a gond, hogy nem érti, mert h.ülye lenne, hanem egyszerűen nem csinálja.

Férjem apámat is felhívta, mint "problémás kamaszgyerek szakértőt", aki csak azt tudta mondani, ami nálam is bevált - következetesség, szigor, még akkor is, ha átmenetileg megutál a gyerek érte.

Viszont a férjet ismerem, hogy ilyenkor nagyon felhúzza magát, de másnapra elpárolog az indulat és ezzel együtt az elszántság is.

Beleszólni a lánya nevelésébe nem akarok, de ilyenkor mindig engem kérdezget, hogy szerintem mit csináljon. Már nincs ötletem, hogy mit válaszoljak...

Volt már valaki szülőként ebben a cipőben? Mi segített?