25 évesen aztmondta, nem akar olyan lenni, mint mi. Elrontottuk a gyereket?

hú remélem nem te vagy az anyukám, mert én is 25 éves vagyok és én is elköltöznék ha tehetné és én se akarok olyan lenni, mint a szüleim, de ettől függetlenül szeretem nagy őket, csak látom, hogy teljesen más a felfogásunk az életről, ami valószínűleg abból adódik, hogy más generáció vagyunk. Pl. én szívesen mennék külföldre pár évre, erre mindig megkapom, hogy miért jó az nekem, ott se olyan csodálatos minden stb... meg azt se értik miért nem vágyok még arra, hogy feleség legyek és gyereket szüljek és még sok példát mondhatnék, de ettől függetlenül tisztelem és elfogadom az ő felfogásukat, csak egyszerűen nem akarok én is azok szerint élni.

lehet nálatok is hasonlóról van szó, ami nem oylan nagy probléma szerintem, hiszen mindenhol vannak surlódások.

Én kifejezetten más életstílusra bíztatom a gyerekeim, mint az enyém volt. Én nem sokáig tanultam, korán elkezdtem dolgozni, húsz évesen már férjnél voltam, megszületett az első gyerekem. Dolgoztunk, gyereket neveltünk, szolgálati lakásban laktunk, aztán tíz évre rá megszületett a második gyerek is, tovább dolgoztunk, gyereket neveltünk, közben megteremtettük a saját családi otthont is. A szórakozásunk az évi 1-2 alkalmas nyaralás és kirándulások voltak.

Ezzel szemben nem bántam volna, ha a gyerekem tovább tanul, nyelvvizsgázik és akár külföldön próbál szerencsét, ha itthon nem talál megfelelő munkát. A mai eszemmel én is ezt tenném a helyében, de nem tiltakoznék az ellen sem, ha a szülői példát követve 20 évesen, saját - és esetleg párja - keresetéből lenne képes az önálló életre. Biztosan nem szólnék bele, mit csináljon és mit nem, ha a szüleire már nincs anyagilag rászorulva. Bár mi nagyon fiatal házasként sem voltunk anyagilag szülőkre utalva, mégis folyamatosan beleszóltak az életünkbe. Ezt én biztosan nem tenném, de sajnos sem a 30 éves fiam, sem pedig a 20 éves lányom nem mutat sok hajlandóságot az önállósodásra. Ebben az esetben viszont jogosnak érzem, hogy ha eltartottként, illetve minimális hozzájárulással élnek velünk még most is egy fedél alatt, beleszólhassak az együttéléshez nélkülözhetetlen szabályokba. Ezt azért írom, mert amíg eltartottként velünk él, igen is alkalmazkodnia kellene az életvitelével a miénkhez, ezáltal hasonlítania is kell a szülőkre.