Szerelem=féltékenység? Ha már nem féltékeny a párom akkor azt azt jelenti hogy már nem szerelmes belém?
Régóta együtt vagyunk közel 5 éve. Még fiatalok vagyunk, azonban van köztünk 6 év korkülönbség. Páromnak előttem már volt 2 komolyabb kapcsolata is. (egyik 2 évig másik fél évig tartott) Viszont nekem ő az első. Soha nem csaltuk meg egymást. Nekem is és neki is esze ágában nincs ilyet tenni, megbeszéltük ha más kell akkor inkább szakítunk! Bulizni, szórakozni nem járunk szóval olyan meg nem fordulhat elő hogy ital hatása miatt félrelépünk.
Az első 2 évben párom nagyon féltékeny volt, az is idegesítette ha valaki csak szimplán végignéz rajtam. Aztán elmúlt ez a dolog nála, és már nem zavarja az sem, ha nagyon csinosan megyek el itthonról, és itthon meg lemosom a sminket, felveszem a melcsit és szimplán vagyok... Kérdeztem hogy "miért nem féltékeny már?" Soha, semmilyen körülmények között nem jut eszébe az, hogy esetleg valakinek tetszhetek és kapcsolatba léphetek (csak beszélgetés szintjén pasikkal) pl: az egyetemi óráimon, vagy a lyukas órákban. Soha nem kérdezi meg hogy mi volt suliba? Régebben féltékenyen nézegette az új ismerőseimet is a neten és ha új pasit látott köztük kérdezgetett hogy ki az? Most meg már vagy 2 éve nem is nézte meg az ismerőseimet. Volt már pár olyan alkalom hogy direkt húztam az agyát, egyetemi pasi ismerőseimről beszéltem, érdekelte a dolog de nem mutatta hogy esetleg zavarná. Régebben én is jóval de jóval féltékenyebb voltam mint most, szinte minden nőre akinek köszönt :D Mára már én is megváltoztam, de én bevallom hogy már nem érzem szerelmesnek magam.. Kérdeztem őt, hogy ő szerelmes-e? Azt mondta hogy ő az. (de én kétlem hogy az lenne, szerintem akkor kicsit másképp kellene viselkedni) Szóval az ő állítása szerint ő szerelmes. Szóval szerintetek van olyan hogy az ember szerelmes de nem féltékeny? Vagy valóban szerelmes? Mert ha nem lenne az, akkor miért mondaná hogy az??
Szia!Nem következik feltétlenül belőle az,hogy nem szerelmes.Mi 3 éve vagyunk együtt,nekem is ő az 1.(neki is én)és az elején(kb 1. 2év)én is rettenetesen féltékeny voltam,egyszerűen semmit nem bírtam elviselni.De ma már ez elmúlt,pedig mondhatni szerelmesebb vagyok belé,mint az elején.Én ezt annak tudom be,hogy előtte nem volt kapcsolatom,és az ember minden téren fejlődik,meg egyébként is idősebb lettem azóta,a dolgok mindig kicsit átértékelődnek.Meg abban is van igazság,hogy 5év után szerintem is úgy van vele,hogy ha eddig nem léptél félre,akkor semmi oka a féltékenységre.Szóval az én példámból láthatod,hogy nem mindig az az ok,amire te gondolsz.
21/L
Én csak a magam nevében tudok nyilatkozni. A barátommal 3 évig voltunk együtt. Az elején én is rettentően féltékeny voltam, bármilyen lánnyal beszélgetett vagy rájuk nézett, zavart a dolog. Nem csaptam ezért nagy balhékat, de azért elmondtam neki, hogy nem esik jól.
2,5 év után egyre inkább azon kaptam magam, hogy már kicsit sem érdekel, ha más lányokat megnéz vagy ha elmegy nélkülem valahova, sőt én mondtam neki, hogy menjen bulizni a haverjaival. Már nem voltam belé szerelmes, nem érdekelt mit csinál.
Úgyhogy nálam igen, a szerelem= féltékenység.
Ez lehet, hogy némely esetekben igaz, többségében viszont nem. Az viszont igaz, hogy féltékenység = önbizalom hiány.
Az ő féltékenysége abból fakadt, hogy tudta nagyon jól, hogy vannak nála jobbak, te mégis őt választottad.
Te pedig, úgy tűnik, csak folytonos csodálat mellett érezted a szerelmet. A szerelemmel, amit két egészséges felnőtt érez, nem jár együtt ilyen mértékben a féltékenység. Ha te szereted őt, miért akarod, hogy ilyen szörnyű érzések gyötörjék?
Szerintem nem függ össze a kettő.
Nagyon szeretem a párom, de soha sem voltam féltékeny.És ő sem. Szerintem, ha az ember tudja, hogy megbízhat a másikban, akkor nem féltékeny. Ha nem bíznék meg benne,azonnal szakítanék is.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!