Szülők! Mit szólnátok, ha kiderülne, hogy 16 éves lányotok lassan egy éve ellop egy-egy szál cigit a Ti cigitekből, és kb.1-2 havonta elszív egyet egyedül?
Köszönöm, ezt becsülöm benned, hogy fogadod a kritikát.
Lehet kicsit nyers voltam, de csak a te érdekedben:).
A link: http://www.gyakorikerdesek.hu/gyerekvallalas-neveles__terhes..
Köszönöm a linkeket, még csak az elsőből olvastam az első két oldalt... Ezt nem is tudtam, hogy a leendő gyerekemre is hatással lehet. Pedig ha már a papucsállatka felépítését be kellett magolni, ezt is igazán elmondhatták volna. Egyébként én arra számítottam, hogy mindenki ellenem lesz majd, ehhez képest kedves válaszokat kaptam.
Bátyám ugyanez volt, 16 éves kora körül kezdett cigizni, most 18, de ő sem szív már szinte semennyit, néha anyától kér egyet. Anya nála az első perctől kezdve tudta, és tényleg eléggé "laza" szülő, már sokszor gondoltam arra hogy elmondom, csak szerintem nagyot csalódna bennem, mint az egyik válaszoló is írta.
Mondtam én,hogy ettől félnek a gyerekek!Akkor már nem vagyok egyedül! xD
Egyébként azt is én írtam,hogy mondd el,meg azt is,hogy csalódni fog,szóval kicsit ellent mondásos!Ha meg a bátyáddal is ez volt,biztos nem fog annyira hű de nagyot csalódni,ha a családban többen is dohányoznak!Csak jobb lesz néha kérni anyukádtól egy szál cigit,mint lopni! :)
Igen, igazatok van.
Köszönöm a válaszokat!
Nagyon jószívű, értelmes, kedves lány vagy.
A válaszokat megköszönöd, ergo illedelmes is.:)
És mégis gondolsz a leendő babócádra, eddig csak azért nem gondoltál rá, mert nem tudtad, hogy káros a cigaretta.
Remélem sok-sok egészséges, élettelteli babád lesz!:)
"hát én szépen elbeszélgetnék vele mi ez az egész, minek neki a cigi, h tönkre ba**a az életét, és még több pénzt kelljen ilyen sz*rra fizetnie?"
Na, ez az igazi szegénységi bizonyítvány önmagunkról!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!