A férfiak mi okból jönnek össze 10 évvel fiatalabb vagy annál is fiatalabb nővel?
Magam is voltam ilyen helyzetben pár évvel ezelőtt, a barátom 13 évvel volt idősebb nálam. Biztosan van olyan nagy korkülönbségű kapcsolat, ahol tiszta és önzetlen érzelmek vannak.
Én azonban olyan fiút fogtam ki, aki nem igazán kellett már senkinek, kiégett, a családi kapcsolatai siralmasak, viszont (kezdetben, mikor beleszerettem) volt olyan külseje, ami kezdetben feledtetni tudta a problémákat vele. Később meghízott. Én még úgy is imádtam, de fél évnél tovább nem működött a dolog.
22L
Mi májusban házasodunk össze, alig másfél év után kérte meg a kezem, mert első látásra egymásba szerettünk. A gondolkodásmódunk azonos és nem zavar egyikünket se hogy 10 év van köztünk (én többnek nézek ki, ő kevesebbnek, így ránézésre 25 és 27 vagyunk).
Amúgy meg anyumék közt is 11 év van és már több mint 25 éve jól megvannak.
M22
Nem értem az embereknek miért jó másokon csámcsogni? Párom nem gazdag, én sem, amolyan középosztálybeliek vagyunk. 24 vagyok, párom 34, már 16 éves korom óta ismerem, 5 éve vagyunk együtt. Nem hinném, hogy őt 29 évesen a kapuzárási pánik fenyegette volna. Szerelmesek vagyunk egymásba, állítása szerint a balesete után megöregedett, persze ez csak szerinte van így. Aki találkozik vele biztos, hogy nem néz ki 28-nál idősebbnek, tudom. Az más dolog, hogy babát várunk és a szülészeten kerek szemmel néznek rám, hogy "maga terhes?". Néha 17-nek néznek, na de na. :)
Az emberek először tényleg az érdeket nézik, mert nagyon buták. Az egyetemen a volt csoporttársaim némelyikének is az volt az első kérdése, hogy mennyi pénze van. De én is buta voltam, mikor azzal a sráccal még akkor tovább beszélgettem.
Summa summárum: a szerelem a lényeg, a legtöbb ilyen kapcsolatnak ez a mozgató rugója.
ez így természetes, mint az előző.
Ez azért is van, mert a lányok gyorsabban fejlődnek és..ö..öö..a férfiak lassabban öregednek,na.
Ezért ha mi, nők, velünk egykorú férfinak mondunk valamit, azt 6-8 évvel később érti meg... :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!