Vajon miért van ez velem? Hogyan mászhatnék ki ebből?

Vannak emberek, akik úgy érzik a szívük mélyén, hogy mindenkinek segíteniük kell, akik ezt igénylik tőlük. Ha másképpen nem, akkor azzal, hogy meghallgatja őket, mert sok embernek már az is elég, az is segítség. Persze ez a végtelenségig nem mehet, az illető egy idő után úgy érzi, hogy már nincs is saját élete, hogy nincs saját dolgaira, saját kívánságaira ideje odafigyelni. Természetes dolog, ha eljut egy pontra, amikor már szeretne egy kicsit visszahúzódni, magában maradni, ezért úgy reagál mások közeledésére, ahogyan te. Persze egy idő után minden megy tovább, mintha semmi sem történt volna. Persze most azért érzed magad rosszul, mert lelkiismeret-furdalásod van, de ez butaság. Ne legyen.

Meg kell tanulnod esetenként nemet mondani a másiknak. Meg kell tanulnod mérlegelni, mi az, amit megtehetsz másoknak, mások helyett, és mikor van az a pont, amikor az adott problémájukat saját maguknak kell megoldani. Nem vállalhatod magadra, hogy mindig mindenki gondját-baját elintézed, megcsinálod abban a percben, amikor azt a szájukon kiejtik. Egyrészt nekik is tanulniuk kell, hogy megálljanak a saját lábukon, ne legyen nekik olyan egyértelmű, hogy majd te. A te részedről pedig a nemet mondást kell tanulni.

Kínai bölcs tanítása: Ne halat adj az éhezőnek, hanem tanítsd meg halászni!

Hoho!Nem csak te vagy ezzel így,többek között én is,csak én már lassan másfél éve,bár nekem a szüleim elváltak valoszinü azért,de neked is biztos van valami kiváltó ok!

Egyébként az első hozzászolónak teljessen igaza van,jó dolgokat írt!