Mit csináljak ha nem kedvel a párom húga?
Oké, tudom mindenki nem kedvelhet...nekem mégis fontos lenne, hogy jóban legyek a húgával. Mikor megismerkedtünk a párommal, valósággal úgy éreztem, hogy féltékeny rám, amiért elveszem tőle a bátyját. Erről szó sem volt. Az első két évben nem is nagyon volt párbeszéd közöttünk "igen-nem" kész. Olyan másfél éve már mesél kicsit a suliról, természetesen csak ha kérdezem. A nyáron voltam vele, olyan helyzetekben mikor más nem tudott segíteni, akkor úgy éreztem kicsit közelebb kerültünk egymáshoz. Próbálok kedves lenni, közös programot (is) szervezni vele és a párommal. Néha meglepem ajándékokkal, ruhákkal, édességgel, nem hogy megvásároljam, hanem hogy kicsit közelebb kerüljünk egymáshoz. De legutóbb mikor ajándékoztam neki egy felsőt, megnézte aztán el is tette, mintha nem is tetszene. Később mondta a páromnak, hogy az lett a kedvenc felsője...(aminek örvendek...) de nekem még egy annyit se mondott, hogy "de szép, kösz"...ma pedig összefutottunk az úton, és csak egy rosszalló pillantást vetett rám, s egy "szia"-t...
Én úgy érzem mindent megteszek mégsem működik:( Nekem fontos lenne a barátsága, de mégsem tudom elérni...
Igaz elég nagy a korkülönbség köztünk több mint 6 év...de akkor is...
21-L
15 éves,kamasz,miért csodálkozol?
még 2-3 év és normális lesz
Itt az ideje, hogy elhidegülj tőle :) most már éppen elégszer kimutattad, hogy igényt tartasz a társaságára, de ő még sem reagált. Ha most abbahagyod a kedveskedést, akkor szerintem ez egy kicsit "fejbe vágja" majd és talán változik valami.
Tudod, mint kisgyerekeknél vagy a párkapcsolatban: minél távolságtartóbb vagy annál közlebb akar kerülni hozzád:)
Szia!
Szerintem ne érezd magad rosszul emiatt. Most biztos az a helyzet áll fent, hogy azért nem kedvel, mert a bátyjával jársz. 15 éves, még gyerek. 16 és 17 évesen is gyerek lesz, de hidd el, 1-2 év alatt sokat változnak a kamaszok és ha látja, hogy te kedveled őt, kedves vagy vele, akkor nem lesz miért utálnia. Szerintem ne legyél vele távolságtartóbb, inkább próbáld úgy kezelni, mint egy felnőttet. Ha tudod, milyen zenét szeret, lepd meg egy CD-vel, vagy próbálj vele a kedvenc előadójáról beszélgetni. Hívd el ide-oda és úgy érzi majd, hogy te nem tartod magadat felnőttebbnek, egyenrangúként kezeled. Szerintem is fontos, hogy jóban legyél a barátod húgával, hiszen ha hosszú távra terveztek, a későbbiekben fontos lesz a jó kapcsolat.
sziasztok:)
köszi a válaszaitokat.
Én mindig felnőttként kezeltem, sosem éreztettem vele, hogy én több lennék vagy ilyesmi. Csak én is olyan vagyok, hogy mindent magamra veszek és magamban keresem a hibát:-S ezért folyton aggódom, hogy vajon mit tettem, vagy mit nem amiért így néz rám...:-S
Szia kedves Kérdező!
Szerintem az lenne a jó megoldás ha valamibe ki kérnéd a tanácsát,vagy ha valami fontos dolgot rábíznál.pl. hívd el vásárolni,vagy fodrászhoz vagy valahova.az a lényeg kérd ki a véleményét és a tanácsát.érd el azt hogy lássa hogy számít neked ő és hogy nem úgy kezeled mint egy gyereket hanem mint a barátnődet.és meg látod előbb utóbb majd ő maga fog hozzád fordulni hasonló dolgok miatt és utána meg már nincs semmi gond.mert akkor már kialakult a kölcsönös bizalom ami egy jó barátságnak a kezdete:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!