Ha egy kislánynak meghal az édesanyja, azért lesz ilyen? (Bővebben lent)

Szerintem én is azért nem voltam sokáig nőies sem öltözködésben, sem viselkedésben, mert nem ezt láttam az anyámtól. Sajnos a mai napig sem tudok olyan igazi nő lenni, pedig már festem magam. De szoknyában és magassarkúban csak feszengek. Ehhez hozzá jön az is, hogy nem túl tökéletes az alakom, de 33 éves koromra csak kialakultam, egy feszülős fölső, térdszoknya, pamutharisnya és magassarkú csizma és baromi jól tudok kinézni, de már az is zavar, ha tudom, hogy most nagyon nőies vagyok, nem szeretem, ha figyelnek. De valószínűleg tényleg nem tanultam meg anyámtól, milyen nőnek lenni.

Nem mondom, hogy azt szeretném, hogy ruhákról és külsőségekről szóljon az életem, de utólag látom, ha előbb érek nővé, több sikerem lehetett volna a férfiaknál is.

Ugyanez történt velem, csak én 11 voltam és addig is elég visszahúzódó. Visszagondolva én úgy gondolom másképp alakult volna, ha akkor és utána is folyamatosan ott van hozzám közel pár nő, akikkel meg tudtam volna beszélni a dolgaimat, elmehettünk volna vásárolgatni, megtanítottak volna sminkelni. A legtöbb ilyen lányos dologra magam jöttem rá. Pedig elég sok nőrokon vesz körül, de egyikkel sem sikerült kialakítani egy igazán szoros, bizalmas kapcsolatot, amire szükségem lett volna.

Nekem sincs sok barátom és még mindig elég zárkózott vagyok, de egy ideje kezdem érezni, hogy másképp is lehetne és akarom is, hogy más legyen, de nehéz változtatni. Én új közegbe kerültem, korombeli lányokhoz és nekik köszönhetően kezdtem változni, nőiesedni. Ha maradok itthon, az egyedüllétben, gyászban nem változtam volna.

Azon is sokat gondolkodom, hogy pszichológushoz kellett volna menjek, talán hamarabb fel tudtam volna dolgozni. Lehet ez az unokahúgodnak sem ártana.

Bocsánat, ha hosszúra nyúlt, de velem ez történt és remélem látod a párhuzamot.

Ezt nem lehet tudni, de biztos közrejátszott a dologban, hogy meghalt az édesanyja.

Az én anyukám nőiesen öltözködik, de nagyon önbizalom hiányos.

Tehát ha ebből indulnánk ki (mármint , hogy mennyire befolyásolja egy anya a lányát) én is hasonló lennék, pedig pont az ellenkezője vagyok.

Nekem például sokkal fejlettebb "nőtudatom" van, mint anyukámnak, pedig nem járok magassarkúban, mégis 100%-ig nőnek érzem magam egy sima tornacipőben is.

Kamasz koromban sokkal apásabb voltam, sosem volt olyan igazi anya-lánya kapcsolatunk, ez csak most, felnőttkoromra alakult ki köztünk, mégsem lettem fiús lány.

Szóval biztos van akinél számít az anyai minta, de nem mindenkinél.

L/23

Szerintem ebben nincs összefüggés. Anyám csinosan öltözött/öltözik, mégis egész gyerekkoromban "fiú voltam". Csutkára lenyírt haj, fiús cuccok. Anyám egy darabig könyörgött, hogy lányos ruhák, hosszú haj, hadd fésülgesse, de feladta.

Kamaszkoromban kezdtem el változni. Megnövesztettem a hajamat (ekkor derült ki, hogy nagyon göndör hajam van, csak 1 cm-es hajnál ez nem jött ki :)), aztán szép lassan hozzászoktam a magassarkúhoz is. Szoknyát csak nyáron vagyok hajlandó felvenni, a gyerekkorban rám erőltetett harisnya miatt a mai napig utálom.

Biztos, hogy lelkileg nagyon összetörte, amit átélt, ezért viselkedik így.

A legtöbb ilyen korú lány az öltözködési, sminkelési mintát nem az anyjától, hanem a többiektől, meg a "sztároktól" lesi el, a többség kifejezetten nem is szeretne az anyjára hasonlítani.

Ennek sokkal inkább lelki oka van, ha nem akar színesen öltözni, sminkelni, nem akar kihívó lenni, inkább csak csendesen eltűnne a tömegben, észre se vegyék.