Van-e a környezetetekben diszlexiás ember? Ha igen hogyan viszonyultok hozzá? Miben van előnye, hátránya? A válaszokat a szakdolgozatom megírásában szeretném felhasználni.

Gimiben volt egy srác, akinek az érettségin nem kellett kézzel írnia, hanem számítógéppel csinált mindent, és volt amelyik tantárgyból kétszer szóbelizett. Van ilyen, neki sem volt könnyebb az érettségi, mint nekünk.

Most pedig a fősulin is van egy pár ember, aki diszlexiás. Ők is inkább csak szóbeliznek.

Sehol sem tapasztaltam, hogy hátrányuk származna a betegségükből... vagy minek is nevezzem.

Viszont a párom is az, viszont a nevelési tanácsadóban nem kapta meg a diszlexiásoknak járó kedvezményeket, mivel a német tanára 5-öst adott neki minden évben, holott nem is tanultak semmit, osztályfőnöki órákat tartott helyette. Ezt az ottani tanácsadó rovására írom fel, mert nem vizsgálta az ügyét rendesen. A magyar és a nyelvtan egyáltalán nem ment a páromnak, és nem az eszével volt a baj, tanult rendesen, mégsem kapta meg a kedvezményt. Szóval ilyen is van :-S

nekem az öcsém diszlexiás és diszráfiás - de mivel vidéken a tanárok még hírből se hallottak erről a betegségről, így elkönyvelték hülyegyereknek, és nem is kapott kezelést - mire anyu kiderítette, hogy ez a baja, addigra már nagyon le volt maradva, akinek az írás-olvasás alapjai hiányoznak, az nem tud haladni a többiekkel a tanulásban

örültünk, hogy elvégezte a 8 osztályt, és nem tanult tovább :( pedig értelmes, okos gyerek

Nálunk az unokahúgom diszlexiás és rengeteg szorgalommal kompenzálta a betegségét. Sokat olvasott, tanult és mára már észre sem vehető nála ez a probléma. Az öccse szintén diszlexiás, de ő nagyon lusta és élvezi, hogy felmentése van, még henceg is vele. Az unokatesóméknál időben észrevették, így tovább tudott tanulni az unokahúgom, gyakorlatilag nincs észrevehető lemaradása. És talán a sors iróniája, hogy sportból mindig kiemelkedő teljesítményt nyújtott.

A család sosem érzékeltette vele, hogy vannak hiányosságai, de szükség volt magántanárra és még 8. osztály végén is vele kellett tanulni, az új tananyagot elmagyarázni. Én azt mondom, hogy egy szerető család, az idejében való felismerés és szükséges együttműködés mindennek a kulcsa.

Egyik volt általános iskolai osztálytársam szintén diszlexiás volt és a tanárok behívatták a szülőket, hogy megbeszéljék. A szülők szinte személyes sértésnek fogták fel, hogy a fiúkról ezt állították, el sem vitték kivizsgálásra. A fiú a környék "leglepukkantabb" szakmunkásképzőjét is bukdácsolva végezte el.

Nekem két ember is van a környezetemben. Az egyik az öcsém, aki 24éves. Mikor általánosba járt talán 3suli foglalkozott ilyen gyerekekkel. Ő Kőszegre járt suliba, ott volt kollégista. Anyuék járatták logopédushoz, de sajnos elég lusta volt, és sose tanult. Ezért igazából értelme nem volt annak a sulinak meg a külön tanároknak sem, mert még most sem tud rendesen beszélni. Vagyis tudna, ha odafigyelne, de sz@rik rá.

A másik egy középsulis osztálytársnőm. Helyes írni sosem tudott, viszont a matkhoz tök jó feje volt mindig is, így most az elte-re jár matek- számtech szakra.

Az öcsém meg a műszaki dolgokhoz ért. A dislexiások kiemelkedően jók valamiben egyébként, attól függetlenül, hogy nem tudnak normálisan írni meg beszélni.

Van, egyik csoporttársam, de tud helyesen írni, meg beszélni. Szokott olvasni.

És van egy másik is (nem csoporttárs), amelyik folyton panaszkodik, hogy ő így-úgy, hogy mindenféle disz, és hogy ő majd elintézi, hogy ne kelljen nyelvvizsgázni a diplomához, és ne kelljen szakdolgozatot írnia. És szerintem nem is törekszik arra, hogy megváltozzon, mert elkönyvelte, hogy így van, és kész.