Hogy lehet ezt kibírni? Most már egy éve vagyok szerelmes valakibe, aki ezt nem viszonozza, csak barátként kezel.

Pár éves nagyon szoros baráti kapcsolatból alakult ki szerelem. Volt pár hónap, mikor a pasi is többet akart volna, de akkor nekem volt valakim, ezért elutasítottam őt. Késő volt már, mikor rájöttem, hogy én is többet szeretnék és kevés ez a baráti kapcsolat. Őt már akkor többször is megbántottam a visszautasításaimmal így tovább állt ilyen téren és mint nő szépen lassan elfelejtett. Csak barátnak kellek neki, de annak nagyon.

Messze lakik, de interneten, telefonon mindig sokat beszélgettünk. A leghosszabb idő, amit kibírtunk, hogy ne beszéljünk 2 hét volt, akkor felhívott, hogy hiányzom és beszélgessünk és szeret... Nagyon szeret, de már pár hónapja csak mint barátot. Én pedig mindent megadnék, hogy együtt legyünk. Ha erőt veszek magamon és nem írok neki egy hétig, akkor már ő keres, hogy mi van velem és hiányzom stb. Sőt megsértődik, ha nem keresem őt. Egyáltalán nem az a típus amúgy, akinek az kell, hogy rá figyeljenek meg nem önző. Többször megaláztam magam, hogy mennyire szeretem ,de őt már ez nem érdekli. Persze ezt így sosem mondta ki, mindig nagyon figyelmes volt és kedves és sosem bántott ő meg engem. Van most barátnője, akit nagyon szeret és boldog vele, de azért én maradjak meg neki, mint barát, lelki társ. Én pedig vagyok olyan hülye, hogy keresem is néha és beszélgetünk is, mert ha semmit nem tudnék róla, akkor úgy érzem abba beleőrülnék. Viszont már egy ideje nem mondom neki, hogy mennyire imádom így már lehet úgy gondolja, hogy én is továbbléptem. Tudom, hogy ki kellene őt zárni az életemből és el kellene felejtsem, de nem megy. Annyit sírok, szenvedek miatta.

Nem várok nagy válaszokat, csak ki kellett magamból adni, mert nagyon nagyon fáj :(