Hogy lenne helyes az ajándékozás?
Figyelt kérdés
Párommal ez lesz az első karácsonyunk együtt. Mióta együtt vagyunk, neki volt előbb szülinapja, amire én adtam neki ajándékot. Nem akartam hülyeséget adni, direkt olyasmit vettem, aminek tudtam, hogy örülni fog. Így is történt. Később jött az én szülinapom, amire még direkt mondta is, hogy adni fog ajándékot, de végül semmit sem kaptam. Aztán jött a névnapom. Akkor sem kaptam semmit. Én alapjáraton szeretek adni és persze jólesik kapni is. Nem feltétlen nagy dolgokra gondolok, de egy apró gesztus is nagyon jól tud esni. Most viszont Mikuláskor meglepett, hogy kaptam tőle egy kis plüsst és csokit, én őszintén szólva nem is számítottam erre(persze nagyon örültem). Viszont nem tudom, mire számíthatok Karácsonykor. Ő szeretne-e ajándékozni velem? Vagy inkább csak a családjával? Anyagilag nem állok túl jól, tanuló vagyok és ami kis pénzem van, annak mindig van helye, de ha biztosra tudnám, hogy ő akar ajándékozni, akkor arra tudnék félre rakni. Csak attól tartok, akkor megint csak a csalódás lenne, mert csak én adnék. Nem vagyok anyagias, de azt sem akarom, hogy Karácsonykor ott álljak üres kézzel és ő meg ad nekem valamit, az annyira kínos lenne. Viszont fordított helyzetben is, hisz mi van, ha ugyanúgy lesz, mint az én ünnepnapjaimon és én adnék neki valamit, ő meg...? Mi lenne a helyes megoldás?2010. dec. 9. 13:57
1/7 anonim válasza:
Miért nem kérdezel rá konkrétan? Beszéld meg vele, fixáljátok le hogy ekkor és így meg úgy adjátok oda az ajándékot egymásnak, ne csak ilyen futólag 1-2 mondatot ejts róla. Akkor nem lesz képe "elfelejteni", hogy megbeszélte veled hogy ajándékoztok.
2/7 anonim válasza:
Ahány ember, annyi szokás. Így inkább kérdezd meg tőle, hogy ő tervezett-e ajándékozást, és ha azt mondja, nem, mondd el neki, hogy te pedig mindig szoktál adni egy kis csekélységet, és akkor meglátjuk, mire juttok.
3/7 anonim válasza:
ha nincs pénzem én megbeszélném vele, hogy ne vegyünk egymásnak semmit, inkább menjünk el együtt valahova (moziba, színházba, kajálni...) .és legyen ez a közös ünnepünk/ajándékunk egymásnak. Vagy csapjunk egy közös napot az egyik karácsonyi napon, amikor csak kettesben vagyunk és főzünk, sütünk, dvd-zünk, ki nem bújunk az ágyból.
4/7 A kérdező kommentje:
Köszi a válaszokat. Igazából nem akarok semmit ráerőltetni, így ha ő nem akarja, én ezt tiszteletben tartom. Nem nagyon van merszem ilyesmire rákérdezni, meg az a baj -imádom őt nagyon, de- lehet, hogy rávágná, hogy ajándékozzunk, aztán elfelejtene venni valamit és csak magyarázkodna, hogy majd csak később kapom meg. Amiből meg nem lenne semmi. Gondoltam, hátha volt már tapasztalatotok hasonló típusú férfival. Na, majd látjuk, hogy hozza ki a beszélgetés.
2010. dec. 9. 14:17
5/7 anonim válasza:
Nem szeretnélek megbántani, de elég egyoldalúnak tűnik ez a kapcsolat. Mi az, hogy nem mered megkérdezni? Hidd el, ha itt tartotok, az már régen rossz. Legyen benned tartás, merj kiállni és rákérdezni a dolgokra, ne nyomd el te sajátmagad. Így csak őt erősíted ebben a kiszámíthatatlan, mondhatni hatalmi pozícióban.
6/7 anonim válasza:
Én már kidobtam volna. Komolyan. Még ilyet. Amúgy meg mit zavar, hogy ott állnál üres kézzel? Őt se zavarta.
7/7 anonim válasza:
Mi az hogy nem mered megkérdezni a párodtól mit tervez?Azért hívják párkapcsolatnak, mert nem csak egy ember véleménye számít hanem kettőé! Igenis kérdezz rá konkrétan, és ha megint elfelejti igenis a fejére olvasnám hogy mire jó ha igérget, meg lehetett volna beszélni azt is hogy nem ajándékoztok és kész. Furcsa ez nekem hogy ennyire feledékeny ha rólad van szó.....vagy esetleg mindenkivel ilyen?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!