Mit tehetnek? Nagyon faj.

Részvétem.

természetes, hogy így érzel, de előbb-utóbb túl kell majd lépned rajta. Még nemmost, hiszen 2 nap nagyon kevés. Még egy darabig így fogsz érezni, de ne omolj össze! Nem könnyű, de a te életed nem ért véget. Anyukád azt szeretné, ha boldog lennél.

Tök természetes hogy fáj.

Értek mindent kivéve azt, hogy az önbizalmad miért sinyli meg anyukád halálát.

Én tuti, hogy pont nem a társaságot keresném ilyen időkben. Teljesen magamba lennék zuhanva... Valószínű, hogy komoly szemléletváltozáson is átesnék. Úgy gondolom, hogy veled is valami hasonló fog történni, ha így éled meg.

Amúgy, idővel enyhül. Sokat gondolsz rá, nemsokára már nem lesz annyira mély érzelmi reakció amit kivált az emléke. Hihetetlenül hangzik, de így lesz. Viszont, sajnos nagyon sokáig hiányozni fog. Sok minden fel fogja eleveníteni azokat az időket, mikor még ott volt. Viszont, a legrosszabb az, ha elmenekülsz ezek elől. Mert akkor majd csak később fog kijönni és akkor fogsz mély depresszióba süllyedni azért, mert régebben nem néztél vele szembe és később akár rosszabb is lehet.

Szóval szerintem, ragaszkodj a magányhoz. Nem sokáig, csak néhány napig még. Amíg nagyjából megnyugszik a lelked.(ha 2 két kell akkor 2 hét..) Ne nyúlj semmi függőséghez... Az sem fogja enyhíteni... A barátaid támaszát meg ne úgy vedd igénybe, hogy lelki támaszt nyújtsanak neked.. Én rühellném, ha velük is erről kéne beszélnem. Újra és újra feltépni...

Részvétem!

részvétem.

én 6 évesen vesztettem el anyukámat.

tudom hogy abban a korban még nem lehet nagyon felfogni , de mindig érettebb volt a gondolkodásom , borzalmas volt, sok erőt neked!

Először is részvétem.

Tudod, az első dolog, hogy átadod magad a fájdalomnak. Persze rossz, szörnyű érzés, de csak ezután tudsz továbblépni, miután pl. kisírtad magad, ezzel tudod elbúcsúztatni. Nagyon nehéz feldolgozni valakinek az elvesztését - én anno a szerelmem vesztettem el, tudom más, de kegyetlen érzés.

Később, amikor érzel magadban némi erőt, próbálj beszélni róla olyan emberrel, aki ismerte őt, titeket, és megbízol benne. Nagyon fontos, hogy kiadd a benned lévő fájdalmat, és idővel beszélj az érzéseidről. És semmiképpen ne siesd el, ne akarj görcsösen túllendülni, hiszen ez nem egyszerű helyzet.

Tudom, ezek ilyenkor nagy szavaknak tűnnek, de ilyenkor még friss a "seb", ez természetes. Azért kitartás...

Jaj kicsim! Őszinte részvétem!!!

Ilyenkor az segít kilendülni a teljes letargiából, ha megpróbálod magadban felidézni azokat a pillanatokat, amikor felhőtlenül boldog voltál édesanyáddal, vagy amikor történt veletek valami közös, vidám dolog. Azoknak a kedves, régi emlékeknek a felidézése talán tompítani tudja a fájdalmadat.

És mégegy: saját tapasztalatom az, hogy ha levelet írok az elhunytnak, azzal kiadok magamból egy csomó bánatot. Még akkor is, ha nincs már kinek elküldeni.

Utoljára pedig SÍRJ, amennyi csak a csövön kifér!!! Egy kiadós zokogás után megkönnyebbülhetsz, és jobban leszel. Talán sikerül elaludnod, már az álomba menekülés is adhat egy kis enyhülést.

Beszélgess sokat édesapáddal, rokonokkal, barátaiddal, akár a szomszédba is átmehetsz, hogy egy kicsit megvígasztalódj.

Most minden segítséget fogadj el, mert egyedül nagyon nehéz lesz feldolgozni ezt a csapást.

A szivem minden melegével ismeretlenül is melletted vagyok, és nagyon együttérzek veled!!