Anyám nem szeret annyira, mint a többi testvéremet. Amikor kisebb voltam, jobban feltűnt, már annyira nem, de még mindig nem vagyok túl az egészen. Mit tehetnék?

23 éves vagyok. Elég nagy a családom, egy bátyám, 3 húgom,és 2 öcsém van. A húgaim már más apától vannak, mint mi, és a két öcsém szintén.Amikor anyámék szétmentek, engem viselt meg a legjobban, mert apámmal elválaszthatatlan pajtások voltunk. Hatodik osztályos koromig mindig egy nagy tollal ébresztett, az arcomat csikizte vele,és nagyon imádtam. Aztán ugye nagyobb lettem, és ebből csak csak kinőttem, de a jó viszony akkor is fent maradt.Már 13 éves voltam, amikor szétmentek, és akkor romlott meg anyámmal a viszonyom. Mindig mondtam neki, hogy miatta ment el apa, és csak annyit mondtam neki, de azt majdnem minden nap, hogy utállak, gyűlöllek stb.Mivel az elköltözése után nem sokkal anyám teherbe is esett az első húgommal,még jobban elfordultam tőle. Már már nem is beszélgettünk. Egyszer kérdezte meg tőlem, hogy tényleg utálsz? És akkor mondtam neki, hogy mivel elüldözted az egyetlen embert az életemből, akit szerettem, igen. Onnan lehetett mondani, hogy teljes mértékben levette rólam a kezét. Nem csinált nekem szendvicset suliba, csak a bátyámnak, és soha nem kérdezett tőlem, ha nem volt muszáj semmit.Testvéreim sorban születtek,majdnem mind más más apától. Utána én sikeresen elkallódtam, rossz társaságba keveredtem.Ennek olyan egy éve már. Elvonókúrára kényszerültem, ami miatt anyám csak engem hibáztatott, azzal az okkal, hogy nem kaptam rendes nevelést. De nyilván amikor ezeket mondtam, megsértve éreztem magam, hiányzott az apám, és mindenért anyámat okoltam, természetesen nem utálom. Egy három hónapja beszéltem anyámnak erről, hogy hogy tudott ilyet elhinni, pont amikor a süllyesztőben voltam. Aztán mondta hogy szeret, meg nem utál, de már nem tud mit tenni, és bármit is csinálok, engem egy kicsit mindig halványabban fog szeretni, mint a többieket. Ez kicsit szíven ütött akkor, de szerintem nem is hiszi el, hogy szeretem őt. Mit tudnék tenni? 23/F