A lányom nem lát az orrától. Mit tehetünk?
36 éves, 3 gyereke van, és velünk él.4 éve van egy kapcsolata. A férfi teljes mértékben kihasználta anyagilag, a rezsibe sem tud beleadni, meg a gyerekeit is épphogy etetni tudja.
A férfi két éven keresztül azt hazudta, hogy nincsenek együtt a volt feleségével annak ellenére hogy egy lakásban élnek. Ez persze nem volt igaz, végig csalta. Most azt hiszi, hogy megváltozott.
Mindig valami hatalmas összeget igér, aminek a kezdőtőkéjét a lányomnak kell állnia. Általában ezek illegális dolgok. A férfi már volt börtönben is.
Nagyon ragaszkodik ehhez az emberhez, de teljesen tönkrement bele, depressziós és orvos kezeli. Most lehet, hogy terhes is a férfitól.
A gyerekek neveletlenek, nem foglalkozik velük rendesen. Teljesen tönkretette őket is a helyzet. Utálják a férfit.
Teljesen tönkretette ez az ember. Mit tehetünk?
Aggódó szülők
Kedves Szülők!
Ne haragudjanak, de Önök is elkéstek a tanácskéréssel és a tanácsadással. Most, amikor talán a negyedik gyerek jön egy házasságon kívüli, pénzügyileg, érzelmileg sem megalapozott kapcsolatba, nincs jó tanácsom.
20 évvel ezelőtt lett volna.
Nem minden gyerek hallgatja meg a szülői tanácsot! Sőt!
Akár 16 éves, akár 36 éves a gyerek, sokszor fordul elő, hogy a jóindulatú figyelmeztetésnek fittyet hányva bonyolódik bele méltatlan kapcsolatokba.Miért kellene a szülőt hibáztatni ezért?
Két felnőtt gyermekem van,normális kapcsolatokkal és élettel.
Kedves Kérdező!
A lányodnak szakember segítsége kellene, aki rávezeti arra, hogy rájöjjön érdemtelen emberre pazarolja az életét és veszélybe sodorja a gyerekeit. Ha nem fogad el segítséget, akkor mondd neki, hogy a gyerekek életéért Te is felelőséggel tartozol és ha továbbra is elhanyagolja őket, akkor kérni fogod a gyámügy segítségét.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!