Egyáltalán nem tudja megszokni a lányom az új környezetét. Nem tudom, mit csinálnátok a helyemben?

19 éves lányom van. Születése óta faluban éltünk, a legjobb barátai, a barátnői, az első szerelme(és az utolsó) minden oda köti. Az apai rokonai közül lakott mindenki abban a faluban, én annyira nem kötődtem oda. Miután a férjemmel elváltunk,(akkor ő még nagyon kicsi volt), kapott egy nevelőapát. Már vele sem vagyok együtt, így egy jó fél évvel ezelőtt beköltöztünk a legközelebbi városba, ahova eddig csak iskolába járt.A költözés kínkeserves volt.Soha nem láttam még a lányomat ennyire szenvedni.A munkahelyemhez közelebb van így, sokkal praktikusabb, és neki sem kell hajnalban kelni a buszához, amikor iskolába megy. De hiába mondtam neki bármit, a költözés alatt csak sírt, és a barátait, barátnőit ölelgette. Két hónappal azelőtt lett vége egy elég hosszú kapcsolatának is, a fiú szintén falubeli volt.

Költözés után 1-2 hónapig ki sem dugta az orrát a szobájából, és elzárkózott mindenkitől.Aztán jött az a korszaka, amikor minden nap bement a faluba.De erről egy idő után muszáj volt leszoktatnom, mert már bérlete nem volt, én meg azt anyagilag nem tudtam támogatni. Most ugyan ez van vele az utóbbi időben. Amikor kérdezem tőle, hogy mi van az ottaniakkal, rámnéz, látom hogy könnyezik a szeme, és tudom, hogy iszonyatos honvágya van. Amikor a barátai jönnek hozzá, utána egy-két napig pörög, minden okés vele, de utána ilyen bezárkózott. Nagyon ijesztőek ezek a hangulatváltozásai, nem tudom egyszerűen, mit tehetnék, ami neki, és nekem is ugyan olyan jó lenne.Köszönöm a válaszokat!