Elég kínos helyzet, de mi ilyenkor a megoldás?
Először is azzal kezdeném, hogy nem vagyok anyagias. Egyáltalán nem vagyunk tehetősek, mindenért meg kell dolgoznunk, így tudom értékelni a pénzt. Párommal kicsivel kevesebb, mint egy éve vagyunk együtt. Soha nem visz el étterembe, moziba vagy egy kávézóba, de ezt nem is várom el, a lényeg, hogy együtt lehessünk, esetleg néha kimozduljunk tőle vagy tőlünk, tehát sétáljunk pl. Tehát ilyen szempontból sem kerülök egy ft-jába sem.
Amikor neki a szülinapja volt, szintén nem álltam túl jól anyagilag, de szépen gyűjtögettem a pénzt, hogy vehessek neki egy ajándékot, amit tudom, hogy szeretne. Nem is az értéke a fontos, de nem volt olcsó sem. Persze nagyon örült neki, aminek én is örültem. Csak ezután közeledett az én szülinapom, tudtam, hogy akkoriban nem nagyon volt pénze, viszont rá pár napra/1 hétre kb. már tudom, hogy volt neki. Sőt, még utána is. Nem olyan rengeteg, de volt. Szülinapomkor mondta is, hogy majd tőle kicsit később, pár nap múlva kapok. Csakhogy aztán ez a dolog teljesen el lett felejtve, utána egy szót sem szólt róla. :( Ezután jött a névnapom, amire szintén semmit nem kaptam, csak pár jó szót, most még csak azt sem mondta, hogy majd később felköszönt. Engem nem az anyagiak érdekelnek és esküszöm, egy szál virágnak vagy egy tábla csokinak nagyon örültem volna, ne is költsön rám többet, csak egyáltalán lett volna meg ez a szép gesztus. Nem hiszem, hogy 2-300Ft-ot nem tudott volna arra szánni, hogy felköszöntsön. :( Kicsit megalázó ez így, de mégis ilyenkor mit lehet tenni? Mégsem mondhatom ezeket a dolgokat neki. Ha már ő nem érte fel ésszel. Mondta azt is névnapomkor, hogy aznap X ezer ft-ot keresett, mert volt egy jó üzlete. Azt tudom, hogy az édesanyját segíti a pénzzel, hisz még a szüleivel él, de nem hiszem el, hogy 300Ft annyira padlóra küldte volna... Emellett nagyon szeretem, sőt imádom őt és nagyon fontos nekem! Nem akarok ilyesmiért szakítani, de bánt ez a dolog. És azt sem tudom, hogy ezek után már mindig ez lesz? Tudom, hogy az előző barátnőjénél épp ott rontotta el, hogy mindent megadott neki, de azért nem hiszem, hogy én épp a szöges ellentétét érdemelném. Kvázi, hogy valaha is egy ft-ot is költsön rám... (A busz is ingyen van, mert van bérlete mindkettőnknek. Kb. 12 km-re lakunk egymástól) Ti hogy céloznátok a dolgokra? Szerintetek mi a megoldás? Azt akarom, hogy vegyen komolyan engem.
Köszönöm a válaszokat!
Timi L/19
Szegénynek se mondanám, sőt, néha még pluszokat is kap(persze megdolgozik érte), ő tudja, mire költi, én ebbe bele se szólnék és nem is fogok, csak ez fáj, hogy tudja, hogy szegényként vettem neki ajándékot, ő meg nem vett egy csokit sem. :(
Ja és mindenkit felpontoztam!!!
pedig ez célozgatással nem működik...
jártam ebben a cipőben,szóról szóra amit leirtál,plussz hogy állandóan nálam volt,főzzek vacsit,vegyek ezt azt,pénzem meg alig volt kolisként...
aztán elég lett (igaz,nem vártam 1 évet),és már nem finoman mondtam h elég...majdnem vége lett,de belátta,h nekem van igazam...azóta normális ilyen szempontból is...több éve ennek,mai napig örülök h "mertem" szólni...
23/ N
én nem célozgatnék, megmondanám kerek-perec, hogy rosszul esett hogy nem vett ajándékot, mert ez valóban taplóság.
iszonyat proletár dolog. nem tudnám mire vélni ezt. nem vagyok kapcsolatszakértő, de hogy elfelejti a születésnapod az komoly dolog. ha nincs pénze akkor úgy alakítja a helyzetet, hogy pár órát kettesben legyetek, gyújt egy csomó gyertyát a fürdőben, habtusfürdő aztán nyomjátok a +18 as romantikát, persze most ő kényeztet téged.
23f
"Nálunk szóról szóra ugyanez a helyzet, karácsonyra se kapok semmit, szülinapkor örülök ha annyit mond, hogy "jaaa neked tegnap volt a szülinapod", névnapra semmi stb.
Nem fogok neki szólni ezért, mert ő ilyen. Régebben én is tettem fel kérdést ezzel kapcsolatban, de mostmár elfogadom a helyzetet."
téged viszont tudlak sajnálni, és nem a "párod" miatt, hanem azért, hogy olyan balga vagy leállsz egy ilyen emberrel. te bajod...
Ez a pénztelenség :(
Ritka szar dolog.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!