Haldokló szülővel kapcsolatban tudnátok tanácsot adni?

Én mindkét szülőmet viszonylag hosszan tartó betegség után vesztettem el. Azt tudtam tenni, hogy utolsó időkben mindegyikükkel igyekeztem minél többet beszélgetni, minél több időt tölteni.

Anyám rákos volt és én 25 éves, az elspszülött fiú. Családi vállalkozásban dolgoztunk, apámmal felváltva jártunk be, azaz minden második napot otthon töltöttem édesanyám ágya mellett és amenynit csak lehetett, beszélgettünk, kaját csináltam neki, igyekeztem szeretetteljessé tenni az utolsó időket. Így úgy ment el, hogy békében, lelkifurka nem maradt, a halálával kiegészült a betegsége. Nem volt jó, de másfelől megkönnyebbülés volt, mert az utolsó időkben nagyon szenvedett.

Apám az én 48 éves koromban halt meg, kórházban. De előtte sokat vittem őt ide oda, sok időt töltöttem vele is és amennyit csak lehetett, látogattam őt. Ő is békében távozott, nem hagyván olyan érzést, hogy utólag azt mondjam, mi lett volna ha....

Csak ezt tudom ajánlani Neked is, kérdező, hogy tölts vele minél több időt, úgy menjen el, hogy nem marad elvarratéan szál, megbántottság semmi miatt senkiben. A halált nem tudod megváltoztatni, de a szájízt, a hangulatot, az érzelmi köteléket igen. Sokkal jobb, ha úgy megy el, hogy nincs utána lelkiismeretfurdalásod.

Apósom nemrég halt meg. Hasonlóan magának való ember volt, elvált, egyedül élt, annyi különbséggel, hogy a családja meg a fiai közel laktak hozzá. A férjem az utolsó napig minden nap ment hozzá, akkor már kórházban volt, de előtte is. Sokszor viselkedett úgy vele az apja, hogy a szívem szakadt meg érte, meg apósom kiállhatatlan beteg volt. Mindenkit hibáztatott az állapotáért és mindenkit bántott, amiért más nem beteg, csak ő. A sógorom az utolsó időben már nem ment be hozzá, azért, mert ő nem akarja magát tönkretenni. A férjem viszont ment, azt mondta, nem is az apja miatt, hanem maga miatt, hogy később ne legyen bűntudata. Az utolsó héten már csak ő járt be, mert se apósom testvérei, se más rokonuk nem bírta tovább lelkileg.

A férjemben sok tüske van a szülei válása miatt, de ezeket nem hozta már fel az apjának. Azt mondta, hogy lett volna lehetőségük tisztázni sok mindent, de nem tették, akkor ennek oka volt, a halálos ágyán már nem fogja ezzel zaklatni az apját.

Kérdező erre smmit sem kell mondani!

Mellesleg rébben ezt szerintema katonaságnál, ha nem is hivatalosan de "tanították"

Az én apám 1938-ban született.. 3 évet volt katona plusz egy évet rajparancsnok!

9 évet élvezte a nyugdíjat (akkor még 60 év volt a korhatár)

de ez kb az utolsó években már csak naphosszig tartó bagózásból, meg pálinkázgatásokból állt, mindenféle szakadt rongyokba pufalykáklba, volt hogy anyám is totál kivolt már tőle mert gumicsizmába feküdt be az ágyba a disznóetetés után..

69 évesen halt meg úgy, hogy aznap a legszebb kivasalt öltönyét vette fel és egy kertészboltba ment paradicsompalántát venni kocsival!

Szépen leparkolt, bementa boltba, kedvesen elbeszélgetett vagy 10-20 percet az eladókkal aztán összeesett és meghalt a mentőállomástól egy utcára!

Mindez egy hónapal az első infarktusa után.

Nekem senki se mesélje, hogy nem volt tudatos az egész!

A legtöbb amit tehetsz, hogy igyekszel minél több időt tölteni vele. Ha nem is miatta, akkor magad miatt, hogy később ne mardosson a bűntudat.

Nagyapám is rákos volt. Az utolsó reggelén arra kérte anyum, hogy süssön neki pogácsát. Anyumnak aznap rengeteg dolga volt, azt mondta, majd délután megcsinálja. Sajnos nagyapám a délutánt már nem érte meg. Anyum még évekkel a halála után is felemlegette ezt a momentumot, mert úgy érezte, hogy cserben hagyta, megbántotta őt, és most már soha nem fogja tudni jóvá tenni. Pedig honnan is tudhatta volna, hogy az lesz az utolsó reggel, amikor a nagyapám kinyitja a szemét?

Pokoli érzés tud lenni, amikor úgy búcsúzol egy halottól, hogy azt érzed, nem tettél meg mindent, nem törődtél vele eléggé. Legalább az enyhítsen a gyászodon, hogy te az utolsó pillanatig mellette voltál.

Legyél vele, amennyit tudsz, HA olyan ember.

Az enyém egy mogorva, magának való beteg volt, és bocs, de nekem nincs szükségem arra, hogy azt hallgassam, mindenki d.gljön meg amiért beteg vagyok, miért én, egyébként is xyz sokkal jobban rászolgált volna stb.

Ömlött belőle a keserűség, a rosszindulat, egyetlen jó szava nem volt, úgyhogy nem jártam be hozzá.

Ez van, a saját egészségem fontosabb ennél.

Az utolsó... másfél hónapban nem jártam be hozzá. Tesóm igen, ő úgy is jött haza minden alkalommal, mint aki szégyelli kb, hogy egészséges.

Meghalt, eltemettük, és a múltra emlékezem, nem arra, amit tönkretett a betegség.