Mit nem bocsátanátok meg soha a szüleiteknek?

Nincs ilyen, pedig az apámnak bőven van vaj a füle mögött.

A megbocsátással magamnak teszek szívességet, nem másnak. Azt akkor tenném, ha el is felejteném.

Anyám alkoholista gyerekkorom óta, elég sokat tett, hogy ne bocsássak meg neki, amik között van pokoli gyerekkor, kb. 10 öngyilkossági kísérlet, elvonó, pszichiátriai zárt osztály számtalanszor stb.

Alapvetően egy nagyon jó humorú, olvasott, intelligens ember, de bipoláris és mindig is gyógyszerre ivott, ami előhoz nála egy másik nagyon gonosz, rossz indulatú személyiséget, akit amúgy elfolyt magában, de ilyenkor elő szabadul, és csak pusztítani akar.

Gyerekkorában volt egyébként agyműtétje, ami lehet valamit bekattintott nála..

Apámmal már rég elváltak kb. 10 éves korom óta.

Most volt egy pár év amíg józan volt és újra beszéltünk, minden happy-nek tűnt, megbocsátottam neki, imádtam, hogy végre van egy anyám, akit bármikor felhívhatok. Sokat találkoztunk, koncertre mentünk, eljött az esküvőmre.

De pár hónapja újra vissza esett. Megint jöttek a teljesen értelmetlen, zagyva, agresszív üzenetek messengeren. De már nem válaszolok neki.

És nem tudom, hogy fogok-e még. :/

A legidősebb lánya (félteszvérem) kb. 10 éve nem beszél vele.

Sajnos beszélni nem lehet vele erről, mélységesen tagadja, hogy iszik, ha megemlíted nála, Isten óvjon a haragjától. Másnap semmire nem emlékszik, fekete folt. Pszichológus, elvonó nem segített, nem tudom mi fog.

Hogy mentális betegséggel,semmi háttérrel 3 gyereket vállaltak.

Hogy előttünk veszekedtek állandóan.

Hogy szociális fóbiával élek,amire a környezetem rátett.

Hogy sosem akarták felfogni,hogy beteg vagyok,gyerekként sem vittek orvoshoz.

Hogy 15-20 éve rágom a szájukat,hogy nekem kell nekik elmondani azt,amit egy szülőnek a gyereknek,példát mutatni.

És semmit nem fognak fel,de elvárják,hogy sajnáld őket,és hogy ők egymás miatt alkoholisták.

Megbocsátani?Már elfogadtam inkább,úgymond,hogy nem tudatosan tették,de tönkre ment az én életem is.Nehéz megemészteni,mert látom,hogy másként is lehetett volna,más szülőket,gyerekeket,hogy mennyit számít a tudatosság.

Hogy apa 20 éves koromban a szemembe vágta, milyen kár, amiért lánynak születtem

Hogy felőle a híd alá is mehettem volna szakítás után (oldjam meg, de náluk nem lakhatok - mostohaanyám nem akarta, nem szeretett, irigy volt rám anya miatt, apa meg behódolt neki)

Úgy en block, amiért onnantól kezdve mostohaanyám volt a szent (azóta is, érdekes, a családban kb senki sem bírja, na mindegy), meg a fia, én csak negyedik kerék, és miért nem megyek már el végre

Elmentem, évi 2-3x hazajárok, meg néha írok nekik és ennyi. Éljenek boldogan, én nem rontom a levegőt nekik.