Hisztek a transzgenerációs örökségben?

"mert felmenőink 2 világháborút is megéltek"

A történelemben igen ritkán volt olyan hosszú háború nélküli időszak, mint a mi életünkben. Inkább jódolgunkban nincs már mit csinálnunk :D

Ha elég sokat kutakodsz a felmenőid között, akkor mindenre fogsz példát találni és az ellenkezőjére is.

Az Örökölt sors című könyv hoz példákat arra, hogy létezik.

Van hogy a nagyszülők átélt traumája az unokáknál jön elő...

Én ezen akkor gondolkodtam el, amikor elkezdtem a családfámat kutatni. Apai ágamról jóformán semmit nem tudtam, és ez nagyon sokat nem is változott, nehezen kutatható a család. Amit megtaláltam: az előttem lévő 3 generáció esetében (apám, nagyapám, dédapám) minden esetben két fiúgyermek született, és a kettőből az egyik (két esetben a fiatalabb) 20-30 éves kora között öngyilkos lett. Sajnos az utolsó a sorban az édesapám volt. Nagyapám öccse még nagyon fiatal volt, nem volt családja, dédapám bátyja nős volt, hogy gyerekei voltak-e, azt nem sikerült kiderítenem. Nem csodálkoznék, ha esetleg nem lettek volna. Ezt pedig azért gondolom, mert édesapám bátyja pl. meddő volt, sosem született gyereke két házasságból sem. Édesapámnak egy lánya (én) született; nagyapám második házasságából még született egy fia, ő viszonylag későn nősült és neki is két lánya született. Tehát tulajdonképpen - ahogyan régen mondták - "magva szakadt" a családnak, férfiágon legalábbis. Mindenestre engem elgondolkodtatott a dolog, ezért is sajnálom, hogy nem tudok tovább haladni ezen ágon. Rengeteg kérdésem lenne. (egy időgép is megtenné tulajdonképpen).

A másik kevésbé szomorú, viszont érdekes. Anyai nagyapám fodrász volt, de igazából az élete az a hobbija volt: imádott fényképezni, filmezni, iszonyat mennyiségű családi és szakmai filmeink vannak, fényképekről nem is beszélve. Senki nem értette ezt a mániáját, fogalmunk sem volt, hogy miért van ennyire beindulva rá. Ezen az ágon sokáig, egészen szépapámig (nagypapám dédapjáig) eljutottam. Teljesen véletlenül bukkantam egy születési anyakönyvben a szépszüleimre, ahol egy addig még ismeretlen gyermek szüleiként voltak bejegyezve. Más gyerekeknél már láttam a foglalkozása megjelöléseként azt, hogy "pictor", vagyis festő (leginkább talán arcképfestő, valaki ezt mondta nekem). Ebben az addig ismeretlen gyermeknél (1849-es születés!) a foglalkozása olvastán kb. dobtam egy hátast: dagerrotypist, vagyis dagerrotipista volt. Tovább kutakodva kiderült, hogy szépapám egyike volt az első magyar dagerrotipistáknak (remélem, mindenki tudja, hogy mit jelent), Pesten ő volt a negyedik, aki műtermet nyitott, 1843-ban. Simán elgondolkodtató, hogy mitől jött nagyapámnak a fotós-filmes hobbija úgy, hogy soha nem ismerte a dédpapáját, sőt még az ő apukája sem ismerhette már a nagyapját, mert amikor ők születtek, már régen nem élt az adott felmenő. Ehhez is jól jönne egy időgép, hogy megkérdezhessem nagypapit, hogy hallott-e egyáltalán a dédapja munkásságáról.

Szóval vannak azért furcsa dolgok...

Tényleg létezik ilyen és nem ezoterikus dolog ez. Például amikor egy gyereket nevelnek és már a nagyapja és az apja is alkoholista és az anya úgy neveli, hogy mindig elmondja, hogy te is olyan leszel mint az apád, sosem leszel sikeres ember stb. A végén ő is alkoholista lesz és viszi tovább a családi mintát. Sok ilyet látni. Ezek a szülők miatt történnek, akik a saját traumáikat tovább adják.

Nemrég láttam az Evolúció című filmet, az is ezzel a témával foglalkozott, több generáción keresztül.

Egyre több bizonyíték, kutatás támasztja alá ezt az elméletet.

És a feldolgozatlan traumán van a hangsúly, nem a simán csak átélt traumán.

Tavaly olvastam el Orvos-Tóth Noémi könyveit, hát azóta figyelem a környezetem, példák sokaságát tudnám felsorolni. De ami a legjobban meggyőzött, az a könyvben egy várandós nő sziluettje, hasában a kisbabával.

Én nőként átéltem mindazt sejtszinten, amit az anyai nagyanyám anyámmal terhesen. Ugyanis jelenlegi tudásunk szerint a nők már magzati korban rendelkeznek az összes petesejtjükkel, amelyekből életük során megtermékenyődhet akármelyik. Na már most: amelyből létezem, petesejt akkor keletkezett, amikor anyám magzat volt.

További példák: férjem barátja egy balesetben elvesztette az egyik lábát. De ezt ő már a baleset után feldolgozta, egy pillanatig sem bánkódott, elfogadta, végtelenül pozitív személyiség.

Kis beszélgetés után véletlenül kiderült, hogy a nagyapja is elvesztette a lábát, de ő az unokájával ellentétben teljes depresszióba zuhant, és alkoholistaként halt meg. Soha nem sikerült feldolgoznia az amputációt. Ez a trauma mélyen berögződött a férfiba, aki akaratlanul is örökítette sejt szinten. Így megismétlődött a trauma, de egy olyan ember élte át, aki túllendült ezen, és így bezárul a kör.

Ugyanez a mintázat követhető végig öngyilkos hajlamú családokon is, vagy éppen a gyermekvállalás is számtalanszor visszavezethető fel nem dolgozott vetélésekhez, halvaszülésekhez.