Édesapám miért elégedetlen mindennel a pénzügyeinket tekintve? Semmi sem jó soha
Az egy főre jutó nettó havi keresetünk 200ezer forint a családban, én még egyetemre járok a főállású munkám mellett. Van egy hitelmentes házunk, egy hitelmentes lakásunk frekventált környéken és 2 autónk, amelyikből az egyik 1 éves. A bevásárlások során tudunk venni amire éppen szükségünk van, negyedévente veszünk nagyobb értékű dolgokat, évi egy külföldi nyaralás is belefér. Belföldön cafeteriakból wellness is. Édesapám viszont egyáltalán nem elégedett semmivel, mondogatja, hogy spóroljunk, amikor ő sem tud egyáltalán takarékoskodni, ráadásul az én megtakarításomból vett ki nemrég amit nem rakott még vissza. (többszázezres dologba kapott, én adtam oda neki, hogy vegye meg amit akar) Egyik szavában azt akarja, hogy legyen több megtakarításunk a másikban meg megvenne mindent is,nem csak magának édesanyámnak is. Ha meg mi akarunk venni valamit akkor kiabál, hogy elverjük a pénzt. A pillanatnyi gond az, hogy fáj a lába és szerinte több százezer lenne kezelésekre mennie, amit miattunk nem tehet meg,mert mi nem takarékoskodunk. De minden napra jut egy ilyen ami miatt én vagyok leginkább a hibás, pedig ha elmenne a háziorvoshoz lehet felírna neki egy krémet és kész, nem pedig egyből a legdrágább csili-vili magánkórházba vágyna, ami lehet felesleges is lenne. (ha nem, akkor természetesen menjen)
Ha elmegyek étterembe a párommal, kirándulni vagy veszünk valami különlegesebb dolgot akkor jön a beszólás, hogy jaj, megint csak a költés. Én nem szoktam tőle kérni semmire, sőt otthonra is vásárolok.
Mit lehetne csinálni hogy változzon? Nem adhatom neki az egész fizetésem, hogy jobban érezze magát, de az sem lenne egyébként elég.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Mit csinálj? Költözz el, és akkor nem szólhat bele.
A te apád baja az, hogy nem spórolsz HELYETTE. A saját penzét eszében sincs félretenni. Neki a tiéd kell, hogy ő jóéljen. Nem értem erre miért nem jöttél rá magadtól.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Elmenne dokihoz de "miattatok nem tud" -> és hasonlók miatt szerintem a költözés jó megoldás lenne.
A te saját megtakarításodból csak úgy ne tudjon kivenni (ahogy írod a kérdés kifejtésében).
Szerintem mondd meg neki, hogy költözöl, legalább nem lesz kit hibáztatni, ő meg vezessen - ha gondolja - havi táblázatot a kiadásokról, kreatívkodjon, nyisson vállalkozást vagy legyen feltaláló, ha nem elég az, ami van.
Szerintem ha ilyen mondat elhangzik, hogy "azért nem tud valamit megtenni", mert "ti nem takarékoskodtok", akkor gondolom, hogy egyébként is nem keveset adtok a háztartásba. Ezt önmagatokra is fordíthatnátok, elköltözés után, kérdésből azt olvasom: úgyis csak a lelki bántalmazás jön emiatt is.
Gondolom "netről diagnosztizálta" magát, a betegségét és azért állítja, hogy többszázezer lenne, anélkül, hogy bármit is tudna róla.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)
Azt írod hogy annyira adnál neki. De mégis minek? Áruld már? Nem éheznek, nincs hitel, kocsik vannak, nem munkanélküliek. Te ehhez képest még sehol nem tartasz az életben. Akkor miért kellene adnod? Kezdj el spórolni a saját életedre, mert hosszútávon nem fogsz tudni velük élni. Az hogy gyerekként igen, azt ne keverjük össze a felnőtt együttéléssel. Ha adni akarsz neki akkor vegyél a szülinapjára 5 ezer forinttal többért ajándékot de a megtakarításodat nem kell odaadni. Téged zsarol az apád érzelmileg, mert nem önként és dalolva adod. Vedd észre, hogy manipulál és rettentő ügyesen csinàlja. Miért nem anyud ad neki, miért te? Vagy ha nincs rá miért nem vár pár hónapot amíg gyűjt. Más is így csinálja. A férjemmel is csinálták ezt, ezért nem tartottunk otthon pénzt, hogy ne legyen ez az adjál már kölcsön. Nem tudsz rögtön adni , akkor van időd átgondolni hogy akarsz/tudsz e adni. És mondhatsz egyszerű dolgot is, most vettél állampapírt nem tudod visszaváltani. Ennyi.
A lábára visszatérve, magánkórházba nem kezelésre járnak. Ott műtétek vannak, rendelések. Apudnak így van háziorvos kellene aki ír krémet vagy elküldi a megfelelő helyre. Mi felénk van egy olyan kórház ahova ilyen betegek jönnek kb 3 hétre. Iszap pakolás, torna, fürdő, egy csomó kezelés van amit a doki ír fel, nagyon sok embernek ez nagyon használ. Valami ilyen hely kellene neki, és ez nem magánkórház, nem százezrek, hanem tb alapon. Valamennyit fizetni kell de nem sokat.
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!