A mozaikcsalád sosem lesz igazán teljes család?

Akkor írom a gyerek szemszögéből, bár már 30-on túl vagyunk mind.

Én 15, öcsém 13 volt amikor elváltak a szülők.

Anya részéről az új férjének van 3 gyereke, mind idősebb nálunk pár évvel. Ők nem szólítják anyut anyának és mi sem az ő apjukat apának, de az unokák is simán a néven szólítják és nem nagyapának, se nagybácsiknak a fiúkat, csak akkor beszélünk ha ő is ott van, jó fej de eszembe nem lenne őt hívni ha bármi kell, gyakorlatilag nulla a kapcsolatunk, akármilyen jó fej is az öreg.

Apa új feleségének egy tőlem 7 évvel fiatalabb gyereke van. Ugyanaz a helyzet, mint anyánál, senki nem szólít senkit anyának/apának. Viszont itt idegesít a kislány és abszolút nulla a kapcsolatunk, sőt! Az ő feleségét se jutna eszembe hívni, ha bármi baj lenne és őszintén a gyerekeimet se szívesen hagyom rá, ha nincs ott apa.

Bár mi soha nem voltunk heti váltásban egyiküknél sem, mindig akkor mentünk és aludtunk valahol amikor mi akartunk. Igaz mi már “nagyok” voltunk amikor váltak és új párjaik lettek, de végül az élni és élni hagyni elvén egész jól elvagyunk egymással, ha muszáj, de nem keressük egymás társaságát. Szerintem a válásnál csak az a fontos, hogy senki ne áskálódjon a másik ellen, beszélgessenek nagyon mélyen és figyeljenek a gyerek igényeire!

Így működhet, de ahhoz mindenkinek! tennie kell érte.

A gyakorlatban pedig általában a mostohaszülő vagy -gyerek nem elfogadó, ami állandó konfliktusforrás.

Ez szerintem a szerencsétől függ. Sok esetben van olyan, hogy az új család jól összeáll, a gyerekek és a mostohaszülő nagyon jól kijönnek, jól elfogadják egymást.

Sajnos viszont sok olyasmiről is hallani, hogy a szülő új párja nem jön ki a gyerekkel, vagy a mostohatestvérek, féltestvérek utálják egymást. Sokszor hallani akár (szexuális vagy fizikai) bántalmazásról, zaklatásról is mozaikcsaládokban.

Nagy szerencse kell hozzá és normális emberek, éppen úgy, mint a rendes házassághoz vagy élettársi viszonyhoz.