Más családokban mennyire gyakori a közelség, testi kontaktus, érzelmek kimutatása?

Már felnőtt vagyok, de több, mint két évtizedet abban a tudatban éltem le, hogy a családtagok közötti hidegség/közömbösség normális.

Egy ember mutatta ki az érzelmeit az egész családomban, az pedig a nagypapám volt, aki sajnos nagyon régen meghalt. Vele mindig tudtam beszélgetni, jókat nevetni, meghallgatott, és tanácsot is adott, ha sírtam, akkor megölelt és azt mondta, hogy nem lesz semmi baj. Azt képzeljétek el, hogy SENKI nem viselkedik így a családomban. Anyám munkamániás, nem szokott megölelni soha, ha pedig igen, akkor felszínesen, kiskoromban amikor odarohantam megölelni, akkor megfagyott benne a vér és ilyen álkedvesen eltaszított, hogy most nincs ideje. Kevés emlékem van arról, hogy valaha is megsimogattak volna gyerekkoromban. Apám nem bír végighallgatni sem, nem érdeklik a részletek, látszólag egy kedves, rendes ember, de ha valami bajom van, akkor max. annyit tesz hozzá, hogy "majd jobb lesz, ne foglalkozz vele", abszolút konfliktuskerülő karakter, és érzelmileg teljesen hűvös.

A többiek, rokonok, keresztszülők, unokatesók ugyanilyen érzelemmentesek, megtanultam, hogy csak addig felszínesek, ameddig nem fordulok hozzájuk valamilyen szívességgel, érzelmi igénnyel. Mert ha igen, akkor teljesen kizárnak és levegőnek néznek. Pl. el tudtam mondani, hogy szakítottam a párommal, de az már nem érdekelte őket, hogy miért. sőt az sem igazán, hogy szakítottam-e vagy sem. Az unokatesóm antidepresszánsokat szed, és kizár mindenkit az életéből, úgyhogy vele nem lehet beszélgetni, hiába próbáltam. Apum oldalról a nagyszüleim már akkor meghaltak, amikor kicsi voltam. Összességében nem bízok meg a családomban, és bevallom, félek tőlük, mert nem számíthatok rájuk bajban. Én valamiért más lettem, kiskorom óta szeretek törődni az emberekkel, magas az empátiám, megérintenek mások történetei, de én ezt a figyelmet soha nem kapom vissza. Testi kontaktust egyáltalán nincs közöttünk, mindig köszönünk, és ritka pillanatokban, szülinapra adunk egymásnak egy erőltetett, kínos puszit.

Anyám/apám nem igénylik, hogy beszéljünk, elvannak a saját érzelemmentes világukban, max. annyit kérdeznek csak meg, hogy van-e pénzem, jól fizet-e a munkahelyem? De igazából nem is agresszívak, nem kiabálnak velem, mintha az sem érdekelné őket. Ha kiderülne, hogy például rákos vagyok, akkor elképzelhető, hogy fizetnék a kezelést, és kényszerből meglátogatnának, de azt hiszem ennyi. A temetésre műkönnyeket hoznának, bár lehet még azt sem.

Akkor vettem észre, hogy valami nem okés nálunk, amikor a barátaim szülei közvetlenek voltak, könnyedén megölelte a barátnőm egyik anyukája a lányát, mondta, hogy mennyi sokat sírtak együtt, amikor nem vették fel az egyetemre. A pasim szülei is olyanok voltak, hogy mindig érdeklődtek irántunk, nem túlzottan, de érdekelte őket a magánéletünk. Fura volt azt látni, hogy más emberek mondanak kritikát és mutatnak érdeklődést is. Az én családomban az egyik sincs meg.