Csak szülők! Hogy reagálnátok le, ha a lányotok bejelentené, hogy leszbikus?

Megütköznék, kétségbeesnék, vádolnám magam, hogy biztos elontottam valamit a nevelésedben, haragudnék borzasztóan apádra, rád, mint gyermekemre, és az egész világra, elnémulnék és hatalmas fájdalmat éreznék, aztán lehet, hogy kiabálnék is, sírni biztosan sírnék, de csak tehetetlenségemben.

Viszont egy icipici pillanatra sem szűnnék meg szeretni téged, ha a lányom volnál:)

Aztán jó lassan, de megkeresném azokat a fogódzókat, amivel kikászálódhatnék a bánat-gödörből, hogy újból úgy tudjak rád nézni, mint a bejelentésed előtt. Ne félj, kislány, csak bátran!

Csak ülnék, mint kit leforráztak, elnézést kérnék, kimennék sétálni (emészteni), aztán arra jutnék, hogy él, egészséges és akár boldog is lehet, ha el nem cseszem... Utána mindent kiolvasnék a témában, hogy megérthessem és ne maradjon sötét családi titok.

Sok sikert hozzá! Túl kell esned rajta. Az anya az csak anya marad, hidd el!

Tudom,hogy csak szülőket kértél,de azért irok neked.

19éves vagyok és ha én ilyet jelentenék be otthon,szerintem minden összeomlana.Jó kapcsolatom van a szüleimmel,sőt irigylésre méltó,nagyon sokan lennének a helyemben.

Állandóan figyelik a fiúkat körülöttem meg mondanak véleményt,de nem szólnak bele igazából,viszont egyszer egy csaj nagyon megpályázott engem,szép volt kihivó jó neveltetésű -nagyon szerettem,de látni kellett volna a szüleim aggodalmát,teljesen mások lettek.Látszólag nem de érezni lehetett az elfordulást az tehetetlenség által okozott dühöt.Ez addig ment,ming egyszer nyiltan meg nem mondtam hogy nem vagyok leszbikus és csak barátok vagyunk,na erre kaptam egy kiselőadást hogy ők mennyire aggódtak és ez nekik menyire fontos.Bárhogy is reagálnak szerintem változni fog a hozzád való viszonyuk az elfordulás irányában,már nem leszel pont ugyanaz a gyerekük aki voltál,gondolom lesz bennünk egy kis 'elárultság' érzés...nincs könnyű dolgod.Pl az én szüleimmel én soha nem jelentenék be ilyet,bármennyire is emésztene a bűntudat.