Mit ajánlanátok ebben a helyzetben?

Az a helyzet, hogy már lassan kikészülök idegileg. Lehet, hogy azért van, mert nagyon összevagyok nőve úgymond a szüleimmel, de annyira megvisel amikor összevesznek. De mindig ilyen apróságokon és természetesen hamar kibékülnek. Most valami nagyobb dolgon vesztek össze és már 1,5 napja nem szólnak egymáshoz. Apum próbálna, de anyum még mindig szótlan. Apu az mindig olyan, hogy ha valami sértőt is mond, abban a pillanatban el is felejti és pár perc múlva menne nála a szent a béke. De anyum nagyon a szívére veszi és nála eltart egy kis ideig még megbékél...Csak tudjátok addig is olyan iszonyat nyomasztó érzésem van, hogy apu próbál kedves lenni, anyu meg nem. És ez lassan ronccsá tesz. Tudjátok, én nagyon ragaszkodom a szüleimhez, mivel régen egy szobában kellett aludnunk hosszú éveken át és úgy éreztem, hogy nekem ők a védőangyalaim és támaszaim. Ketten. El sem tudnám őket képzelni, hogy szétmenjenek. Én abba belebolondulnék. De nem is hinném, hogy van rá esély, 17 éve így élnek, de azon kívül ha minden rendben van nagyon jól megértik egymást és szeretik is. De nekem az a problémám, hogy ilyenkor, mindig hányingerem lesz, nem tudok enni és szédülök. Ennek mi lehet az oka?

Ilyenkor azt kívánom, hogy öleljék meg egymást és felejtsük el az előbbit. Mikor erre gondolok mindig elmúli a gyomorgörcsöm, de aztán visszajön.

Van aki esetleg még hasonló cipőben jár? Nekem még az is jó lenne, ha valaki bíztatna, hogy ne féljek, úgyis ki fognak békülni, ez csak átmeneti, a veszekedés erősíti a kapcsolatot...De sajnos nincs ki mondja, egyedül vagyok ilyenkor és iszonyatosan félek. :(

16/L