Egy gazdag férfi szülei eltartanának egy szegény lányt?
Adott egy jól szituált férfi. A szüleinek hatalmas családi háza van, mindenkinek van saját autója. Az említett férfi buszsofőr. Megismerkedik egy csinos, ám de szegény lánnyal. Felajánlja neki, hogy költözzenek össze. (A lány a barátjánál lakott, akit szó nélkül akar dobni). A lány azonnal pakol, és megy. Dolgozni nem tud, illetve a 8 általános végzettsége miatt nehezen kap munkát.
Ilyenkor a férfi szülei mit szólnak? Engedik, hogy a fiukhoz költözzön a lány, vagy pár nap alatt "kiutálják"?
Az említett lány a lányom. Haza jönni nem akar, mert megsértődött, mert elmondtam neki a véleményem.
Eltartják már pár hónapja, ő meg gerinctelen módon, köszönés nélkül le akar lépni a szeretőjéhez.
Nem tudta megbecsülni a barátját, és annak nagyszüleit, megcsalta szegény fiút, most meg köszönés nélkül akar lelépni.
Én nem így neveltem! Az apja volt pontosan ugyan ilyen. Megcsalt majd lelépett. (2 gyerek után nem volt bombanő alakom). Válás óta eltelt 12 év, azt hittem a lányomnak több esze van.
Az a párhuzam egyébként öcsém és a kérdező lánya között, hogy mindketten feladták az első számukra nagyobb buktatónál, és nem valószínű, hogy az agyukkal volt a baj. És ebbe belejátszik a nevelés, hiszen a szülő hagyta idáig fajulni. És ez már a jövőjükre is rányomja a bélyegét. Nekem se volt könnyű a főiskola, az érettségitől is féltem előtte, de csak végigcsináltam.
A lusta emberek nem túl népszerűek azért, a munkáltatók se szeretik, volt egy kolléganőm, akinek a fia hasonló leánykát szedett fel, oda is költözött hozzájuk a kislány, és szegény kolléganőm panaszkodott, hogy a csajszi kiszolgáltatja magát, de hozzá még annyival se járul, hogy egyszer elmosogasson.
A válasz írója 71%-ban hasznos válaszokat ad.
A válasz megírásának időpontja: ma 15:39
Akkor kíváncsian várom a válaszod, hogy mit kellett volna tennem, mikor kicsapták a suliból?
Elmúlt 18, jogilag azt csinált amit akart. Mivel elköltözött (mert megtehette, hiába nem engedtem, egy 18 évest nem lehet otthon tartani ha nem akarja), nem volt többé beleszólásom.
Eddig néha meglátogatott minket (az élettársammal és a fiammal élek együtt), meg telefonon beszéltünk, most az sem.
Mert nem járt be az iskolába. Helyette eljárt a barátjához.
Volt valami alkalmi munkája (állítólag) és abból el tudott menni délelőtt moziba, vagy máshová.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!